2012. november 26., hétfő

Mihály Arkangyal üzenetei 2.

 
M: Még egy érdekes dolog van, a mágia. Erről is szólj kérlek néhány szót.

Mihály: Igen, ez valóban lényeges, bár a rosszkívánságoknál már kifejtettem. Mint gondolom tudjátok, két részre osztjátok, feketére és fehérre. Persze ez csak a duális világotokban választható el így, de megjegyzem, még ott sem. Van mágia, és kész. Ez is a kívánságokon alapul, csak ebben az esetben nyomatékosabban kértek meg minket arra, hogy tegyünk meg dolgokat. Ezekhez tartoznak szertartások is, amik arra jók, hogy a tudatfelettiteket kijátsszátok, mert ha egyszer elfogadja a tudatotok, hogy valami igazán hat, az hatni is fog. Bizony, ha igazán elfogadjátok, hogy a csoki fogyaszt, akkor az valóban fogyasztani is fog titeket, de ehhez aztán nagyon el kell fogadni ám ezt. Ezért vannak a szertartások. Igazából semmi értelme nincs annak, hogy varázsigéket mormoljatok, vagy gyertyát gyújtsatok, meg szimbólumokat rajzolgassatok, vagy élőlényeket öljetek le, amik vérét felhasználjátok. Ezek csak mankók. Mind arra jók, hogy hatásukra olyan lelkiállapotba kerüljetek, hogy rávehessétek tudatfelettiteket arra, hogy engedélyezze nektek azt, hogy minket felkérjetek ilyen, merőben érdekes dolgokra. Ilyenkor néha olyan néven szólítotok minket, amik számotokra azt jelentik, hogy ördögöket hívtok, meg sötét erőket, szellemeket, démonokat. Kiábrándíthatlak benneteket, ilyenek nem léteznek. Ilyenkor is csak mi teljesítjük kéréseiteket. De már tudjátok, hogy a felelősség titeket terhel.

A te kérésedre elmondom azt is, hogy olyan sincs, hogy valakit megszállnak démonok, vagy az ördög, sem olyan, hogy valamiféle szent, vagy angyal tesz ilyet. Egyszerűen annyi történik, képesek vagytok befogadni információkat. Van, aki úgy teszi ezt, hogy kikapcsolja a tudatát, és engedi, hogy egy másik lény rajta keresztül nyilvánuljon meg. Mindegy, hogy ez tudatos, vagy sem. Ez is egy olyan dolog, hogy mindegy, hogy a törvényekkel tisztában vagy-e, a saját tudatlanságotok nem mentesít benneteket tetteitek következményeitől. Most bírálhattok, hogy ha tudattalanul fogadtok be bizonyos lényeket, akkor azért miért lennétek felelősek? Egyszerű. Ahogyan azt tudjátok, múltatok formálja jeleneteket. Vagyis, azért bizony nektek kell tenni, hogy egy ilyen dolog létrejöhessen. Valamiféle szertartással, vagyis önbecsapással eléritek, hogy tudatotok hajlandó legyen félreállni, és megengedni egy másik lénynek, hogy a testeteken keresztül megnyilvánuljon. Sokszor pont a legvallásosabb embereknek vannak ilyen tapasztalatai, és nem mindig angyalokkal, hanem démonoknak, ördögöknek mondott lényekkel. A nagy vallásos áhítattal eléritek, hogy ne a tudatosság vezéreljen titeket, hanem átadjátok magatokat valami olyan dolognak, amire igazából nincs szükségetek. Ez az önbecsapás egyik erőteljes megnyilvánulása. Aztán csodálkoztok, hogy ténylegesen is megtörténik az, amire vágytok, hogy ne önmagatok, hanem valami más legyen az, aki titeket irányít, meghatározza megnyilvánulásaitokat. Annyira szeretnétek, hogy rajtatok keresztül nyilvánuljon meg valaki, nálatok hatalmasabbnak vélt erő, hogy ténylegesen megtörténik, amikor az önámítással transzállapotot idéztek elő. Ennyi röviden a mágia, és a megszállottság. Van rá mód, nem egy meditáció van arra, hogyan fogadjunk be a tudatunkba, a testünkbe angyalokat. Ezek után gondoljátok végig, biztosan jók-e ezek nektek? Csak a saját felelősségetekre csináljátok. De hallom, van még kérdés.

M: Igen, ha már itt tartunk, a szellemidézésről is beszélj egy kicsit.

Mihály: Érdekes, hogy felteszel egy semmitmondó, teljesen általános kérdést, aztán vezetsz, hogyan fejtsem ki. Látom ám, de így is jó. Ha csak a leírt kérdésedre válaszolnék, akkor annyit mondanék, hogy igen, ez egy létező dolog. Persze ennél többre vagy kíváncsi, hát vezess csak, majd adom a válaszokat azokra a kérdéseidre is, amiket hangosan fel sem teszel.

Természetesen képesek vagytok kommunikálni elhunyt szeretteitekkel, vagy egyéb szellemekkel. Olyanokkal is, akiket ismertetek fizikai megtestesülésükben, és olyanokkal is, akiket nem. A kérdés itt is a tudatosság. Nem kell őket konkrétan megidézni. Az egész szellemidézés, csak egy nagy humbug, csakúgy, mint a mágia. De legalább megvan a sajátos következménye is. Azok fordulnak ilyen segédeszközökhöz, akik nem hisznek saját maguknak, saját képességeiknek, ettől nagyon korlátolt a tudatuk. Ők a kaland kedvéért hajlandóak arra, hogy erőszakkal rávegyék magukat arra, hogy szembenézzenek azzal a nagyon egyszerű ténnyel, hogy nem szakad meg az élet a fizikai test halálával. Ez olyan egyszerű, de sokan szeretitek bonyolítani az egyszerű dolgokat, mert ha valami egyszerű, akkor az már számotokra nem is érdekes, jobb, ha valami izgalmasabb van köré kerítve. Élvezitek, ahogyan megfeszülnek idegszálaitok, vagy éppen a félelemtől megmerevedtek, vagy éppen menekülnötök kell. Ezek izgalmas dolgok. Az ilyen izgalom a félelemből táplálkozik. Az az izgalom, ami a szeretetből táplálkozik, sokkal kellemesebb, mégis a félelemre vágytok, hát megteremtitek magatoknak.

Tehát a szellemidézés is egy olyan dolog, ami a félelemből táplálkozó izgalmat váltja ki belőletek, éppen ezért sokszor olyan lényeket hívtok, akik a félelemből táplálkoznak, attól jól megerősödnek, és mivel azt már kevesen tudjátok, hogyan lehet ezeket a lényeket elküldeni, onnantól kezdve, hogy őket hívtátok, akár egész életeteken át fognak titeket szipolyozni. De hát ti ezt szeretnétek, mert ennek az érdekében tettetek lépéseket, hát meg is adatik számotokra.

Vannak kísértet lakta házak is, persze csak addig, míg valaki el nem küldi ezeket a lényeket oda, ahová valók. Most gondolom az ördögűzőkre asszociáltok, és főleg a papokra, akik ilyet tudnak csinálni. Aranyosak vagytok, de sokszor ők csak rontanak a helyzeten. Ha sikerül olyan szertartást csinálniuk, amitől bennetek helyreáll a béke, megnyugodtok a szeretetben, és titokban sem vágytok az ilyen izgalmakra, akkor minden rendben, eltávoznak ezek a lények, meg persze ha képesek a papok rendesen elvezetni őket, akkor. Amíg ez nem így van, addig bizony ki lesztek téve a szellemek zaklatásának. Természetesen nincs szükségetek sem papokra, sem egyéb közvetítőre, egyszerűen csak magatokban kell helyreraknotok a dolgokat. Tudatosodással ezek a zavaró lények is kiszűrhetők. Nem hallottam még olyat, hogy igazi, fejlett, nagymestereket szellemek zargattak volna. Olyan van, hogy próbára teszi önmagát, hogy képes-e a szeretetet megtartani minden körülmények között, de ennyi és nem több.

M: Mit tanácsolsz nekünk ezek után, kedves Mihály?

Mihály: Azt majd elmondom mindenkinek, akit érdekel, személyesen.

M: Ez egy óriási téma, és tudom, hogy mindenkinek személyesen érdemes megélnie. Csodálatos élmény, amikor valóban speciálisan a saját esetünkre kapjuk meg a választ, így nem is erőltetem, hogy Mihály Arkangyal általánosságokkal szórakoztasson minket. Aki mégis ilyenekre vágyik, ahelyett, hogy személyesen beszélné ezt meg vele, vagy mással, annak vannak a neve alatt futó „közvetítések”, amik hemzsegnek az efféle, fejlődést célzó általánosságokkal…

Mihály Arkangyal üzenetei 1.

 
Az angyali beavatkozásról

M: Kérlek, mondd meg nekem, hogyan viszonyulsz a neved alatt megjelenő üzenetekhez.

Mihály: Tudod, ez az egész beszélgetés úgy zajlik az emberek és az angyalok között, hogy az emberek kérdeznek, mi pedig válaszolunk. Mi mindig teljesen őszinték vagyunk, kimerítően válaszolunk minden egyes kérdésre. Nincs egónk, ami megszűrje az átadásra szánt információt. És bizony nem is nézzük, hogy kinek mit adunk át, olyan szempontból, hogy az illető érett-e rá, vagy sem. Ez nekünk nem dolgunk. És nem is vállaljuk ezért e felelősséget, mert ez sem feladatunk. A mi feladatunk az, hogy amit kértek, az megadasson nektek. Visszatérve az alapkérdésre, engem nem zavarnak a nevem alatt futó üzenetek, akkor sem, ha a valóságtartalmuk elenyésző, vagy éppen téves információt közölnek, ami esetleg nem, hogy nem segíti az embereket, hanem éppen eltéríti őket a fejlődéstől. Ez nem az én felelősségem, mint azt már kifejtettem. Aki nem áll készen arra, hogy elnavigálja magát az információáradatban, és kiszűrje belőlük azokat, amik ténylegesen előremozdítják a fejlődését, az bizonyára nem is akar igazán fejlődni, valószínű, hogy élvezi a tévelygést. Mindannyian a saját fejlődésetekért, életetekért vagytok igazán felelősek. Nem érdemes ráfognotok senkire, hogy azért nem sikerül lépéseket tennetek előre, mert az információk hátráltattak. Amikor majd megvizsgáljátok életeteket egy magasabb szemszögből, akkor világossá fog válni a számotokra, hogy kizárólag ti alakítottátok úgy a sorsotokat, ahogyan az alakult, nem pedig más. Ha ezt nem értitek, vagy nem hiszitek, akkor az is a ti felelősségetek, eljön az idő, amikor érteni fogjátok ezt. Olyankor már erre a megtestesülésetekre nézve ez késő bánat lesz, de majd betervezitek, hogy a következő életetekben jobban felfigyeltek a jelekre. Aztán, hogy mi történik, megint csak rajtatok áll. Nem érdemes hibáztatnotok senkit, magatokat sem, egyszerűen éljetek úgy, ahogyan szeretnétek. Teremtsétek meg magatoknak azokat a tapasztalatokat, amikre vágytok. Egy szabály van, az ok és okozat. Ha mi segítünk nektek, az is a ti kérésetekre, a ti felelősségetekre történik.

M: Ez hogyhogy nem beavatkozás?

Mihály: Ne aggódj, a Teremtő minden egyes embernél személyre szabottan elrendezte ezt. Igaz, hogy mi átadunk minden információt, de csak azokat a részeket képesek az emberek ezekből megérteni, amit a tudatuk be tud fogadni. Most például veled beszélgetek, te értesz, amit értesz, aztán, hogy mit adsz tovább ebből embertársaidnak, az viszont már a te felelősséged. Nem az én bajom, ha olyan információhoz juttatsz más embereket, aminek a befogadására nem állnak készen. Így van ez minden csatornázóval is. Olyan információkhoz jutnak, amiket meg képesek érteni, aztán, hogy ezekkel az információkkal mit kezdenek, az már az ő dolguk, nem a mi felelősségünk. Egyébként is, az információ mindenütt ott van, mindenki számára elérhető, a kérdés, hogy ki mire nyitott.

M: Még azt is fejtsd ki kérlek, hogy ha a ti feladatotok az, hogy amit kérünk megadasson nekünk, akkor például, miért nem nyeri meg az összes ember a LOTTÓ-t, aki ezt kéri?

Mihály: Igen, ez már kérdés a javából. Tudnotok, kell, hogy a teremtés 3 szinten zajlik. Tudatalatti, tudatos, és tudatfeletti szinten egyszerre, ezek összehangolásával. Amikor kértek valamit a tudatotokkal, akkor beleszól a tudatalattitok az elraktározott ez életbeli, és előző életbeli tapasztalatokkal, vállalásokkal, félelmekkel, stb.-vel. És beleszól a tudatfelettitek is, aki pontosan tudja, hogy az ebben az életben vállalt feladatokba beleillik-e a kérés, azt megváltoztatja, előmozdítja, vagy akadályozza-e. Ha minden összecseng, akkor segítünk nektek megteremteni azt, amit kértek tőlünk, ha valamelyik tényező ellenáll, akkor nem segíthetünk nektek. Persze nem kötelező minket bevonni a teremtés folyamatába, csak ti szeretitek a közvetítőket, így aztán sokszor fordultok hozzánk. Majd erre is kitérek, de még annyit tudnotok kell, hogy van olyan is, amikor felsőbb tudatotok kér meg minket, hogy bizonyos szituációkat segítsünk megteremteni a számotokra, amivel előremozdulhat fejlődésetek, vagy egyszerűen beterveztétek. Ilyenkor anélkül, hogy tudatotokkal egyeztetne, belekerülhettek olyan helyzetekbe, amikor nem is tudjátok mivel érdemeltétek ki ezt a nagy áldást, vagy ezt a nagy csapást. Persze érdemes tudnotok, hogy mivel mi nem a duális világ szabályai szerint működünk, így nincs jogunk, sem képességünk felülbírálni a kéréseiteket. Mi mindent megteszünk, amit kértek tőlünk, aztán a következményeket persze ti viselitek.

Kérhettek tőlünk olyat, ahogyan ezt sokszor meg is teszitek, hogy segítsünk nektek kigyógyulni betegségekből, vagy mentsük meg haldokló társaitok életét. Amennyiben szükségetek van ezen tapasztalatokra, meg is fogjuk tenni. Elvesszük a betegséget, anélkül, hogy ti meg is oldottátok volna azt a feladatot, amire a betegség utalt, vagy segítünk, hogy erővel visszatartsunk olyan lelket, aki már szeretne távozni. Az is biztos, hogy a következményei az ilyen kéréseknek sem maradnak el, aztán sokszor panaszkodtok, hogy ti nem egészen így gondoltátok, mert akit visszahoztunk a halálból, nem köszöni ezt meg nektek, és olybá tűnik, hogy rajtatok áll bosszút a sors, pedig csak jót akartatok. Mi úgy gondoljuk, hogy szükségetek van rengeteg tapasztalatra, ami aztán segíti a fejlődéseteket. Minél több feladatot oldotok meg, annál tudatosabbak lesztek, így mi a legnagyobb szeretettel hajtjuk végre azokat a kéréseket, amivel hozzánk fordultok. Ha elvettük egy betegségeteket, akkor nagy valószínűséggel a következmény az lesz, hogy sokkal nagyobb betegséggel, vagy bajjal kell szembenéznetek. De ez is a fejlődéseteket szolgálja.

Azt is értsétek meg, hogy az összes ilyen kifejezés, mint baj, gond, csak azért kerül leírásra, hogy könnyebben megértsétek, miről beszélek nektek. Nálunk nincsenek gondok, bajok, szerencsétlenségek, csak áldások, feladatok, olyan dolgok, amik segítik fejlődéseteket. Az, hogy ti ezeket az áldásokat hogyan élitek meg, nehézségként, feladatnak, vagy hatalmas bajnak, az már megint nem a mi hatáskörünk, csak a tiétek.

M: Nagyon szegényes a nyelvi kifejezőeszköz arra, hogy rendesen le tudjam írni a kapott információkat, így természetes, hogy olyan az üzenet, amilyen. Tele van a mi duális világunkban ható kifejezésekkel. Igyekszem tehetségemhez mérten a legpontosabb információkat átadni, mégis sokszor a nyelvi kifejezés csapdájába kerülök. A könnyebb érthetőség kedvéért szemléltetem a duális világban ható példákon keresztül Mihály Arkangyal mondandóját. Más nyelven talán még nehezebb lenne, élvezzük saját nyelvünk áldásait, és inkább az írásból áradó érzések lehetnek segítő jellegűek, nem a puszta szavak. Ajánlom, hogy a pontos kép érdekében mindenki, aki akar, meditáljon rá ezekre a témákra, akkor biztosan személyre szabottabb információkhoz juthattok, mint az írásaimon keresztül. Tekintsetek ezekre úgy, mint olyan példákra, amikből ihletet meríthettek, amik újabb és újabb kérdéseket vethetnek fel, amikről aztán kikérdezhetitek angyali segítőiteket, vagy akit szeretnétek.

Most beszélj még egy kicsit nekünk az angyali beavatkozásról, kérlek, kedves Mihály Arkangyal!

Mihály: Rendben. Szerintem jó az, ha letisztázódnak bizonyos dolgok. Amiről még beszélnék, azt igazából már leírtad, de fontosnak tartom, hogy ténylegesen tudatosítsam az emberekben. Nagyon fontos az, hogy sokkal jobban jártok, ha közvetlenül velünk beszéltek, mintha közvetítőket használtok. Úgy tűnhet, hogy a Médium ellen beszélek. Persze aranyos, hogy mindezt leírja, de ezekről a dolgokról személyesen vele beszélgetek, nem pedig veletek. Szívesen osztok meg veletek is információt, és akkor biztos, hogy azt kapjátok, amire igazán kíváncsiak vagytok, nem pedig mást. Azért megjegyzem, hogy nem érdemes nagyon bírálni azt, aki próbál megszólaltatni tiszta csatornaként magasan fejlett lényeket. Rögtön fel lehet ismerni, melyik üzenet az, aminek köze lehet hozzánk. Mi biztos nem reklámozzuk, hogy megmentünk titeket anélkül, hogy ti bármit is tennétek. Ebben az esetben nem elég az, hogy a tudatfelettitek mit határozott. Ez az az eset, amikor, ha az van nektek elrendelve, azt terveztétek be, hogy spirituálisan óriásit fejlődjetek ebben az életetekben, hogy akár dimenziót ugorjatok, olyan hatalmas tudati fejlődést produkáljatok, akkor a tudatfelettitek nem avatkozik be oly módon, hogy annak ellenére, hogy loptok, csaltok, hazudtok, gyilkoltok, egyik napról a másikra egy magasabb dimenzióban találjátok magatokat. Ez egy olyan eset, amikor elétek hozza azokat a feladatokat, amiket meg kell oldanotok, hogy mindez az eltervezett hatalmas fejlődés megtörténhessen. És még egy sor tesztelésnek is ki fog tenni benneteket, hogy valóban elértétek-e azt a tudatossági szintet, ami felfelé vezet.

Vannak olyan dolgok, amit nem elég kérnetek, hanem bizony tennetek is kell annak érdekében, hogy a vágyott esemény bekövetkezhessen. Ami még lényeges, hogy nem is sejtitek, hogy mennyi mindent kértek tőlünk, félig tudatosan, félig úgy, hogy igazán oda sem figyeltek, csak automatikusan reagáltok egy titeket ért akcióra. Igazán előrevivő lenne, ha ezek számát lecsökkentenétek. Most arra gondolok, hogy amikor úgy érzitek, valaki bántott titeket, akkor egy pillanat alatt olyat kértek félig tudattalanul, automatikusan, hogy dögöljön meg, menjen az édesanyja bizonyos testrészébe, és sorolhatnám. Ilyenkor még káromkodtok is, holott összességében akkora nagy dolog nem történhet veletek, csak a hozzáállásotok érdekes egy kissé. Érdemes lenne ezekre odafigyelni, hogy vajon tényleg akarnátok-e, hogy ezek az átkozódások megtörténjenek, akkor is, amikor már elszállt a haragotok? Vagy még egy szűrő, ti magatok akarjátok-e, hogy megtörténjen veletek az, amit indulatból másnak kívántatok? Ismeritek a mondást, csak az kívánd másnak, ami magadnak is kívánnál. A tudatalattitok ismeri azt a titkot, amit a tudatotok sokatoknál még csak nem is sejt, hogy mind egyek vagytok. Ilyenkor az, aki megvéd titeket a hirtelen visszacsapódó hatástól, hogy mégse teljesüljön a kétes kívánság, és túlélje a kedves kérést az, aki kapta, a tudatfelettitek. Nem kell aggódnotok, természetesen az ilyen kívánság következményei nem maradnak el. Egyszerűen bevonzzátok a hatást, mert a gondolatoknak is teremtő ereje van. Sokszor nem értitek, hogy miért „ver titeket a sors”. Talán most egy kicsit érthetőbbé válik a számotokra.

2012. november 22., csütörtök

3.

 
Amennyiben az emberiség is partner a változásokban, és hajlandó belemenni abba, hogy magát fejlesztve tudatosodjon, olyan terveket is láttam, hogy régen elsüllyedt beavatási helyek ismét a felszínre kerülhetnek. Lehetnek újak is, ez összefüggésben áll azzal, hogy a Föld mágneses mintázata is átalakítás alatt van. Így létrejöhetnek olyan új helyek, amik hordozzák egy magas tudatossági szintre való beavatás lehetőségét, és újabb dimenziókapuk nyílhatnak, míg a jelenlegiek közül sok becsukódik. A pólusváltásra, és a Föld forgástengelyének ismét egyenesbe hozatalára is vannak tervek, de ezekről még nem szólok, csupán tervek, folyamatosan változnak.

A Föld körüli fajok jelenléte is érdekes fordulatot vett. Rengetegen elmentek, jöttek újak, az újak kizárólag a Földet vannak hivatottak védeni, emberi kapcsolatfelvétel nincs engedélyezve, nincs is értelme, nem ez a feladatuk, és az sem, hogy bárminemű technológiát átadjanak nekünk. Ami most történik, amiért itt vannak az az, hogy az emberiség kollektív tudathálója (is) olyan, mint egy intergalaktikus pulzáló energiaminta, egy jel, ami az univerzumban mindenhová eljut. Akik ilyenre vannak beállítva, rögtön érzékelik, hogy itt egy olyan faj él, aki alig várja, hogy leigázzák, aki imádja, ha uralkodnak rajta, mert nem elég tudatos, nem eléggé érett a szabadságra. Az, hogy a szeretet koncentrációja nő a Földön, csak még nagyobb erővel viszi ezt az információt. Így nagy veszélynek tesszük ki magunkat és a Földünket is, saját tudatlanságunkkal. Hogy a Föld és vele az emberiség ne vesszen el, kénytelen volt Zilon megkérni azt a maréknyi magasan fejlett földönkívülit, és más ittlévő negyedik, ötödik dimenziós segítőt, hogy oldják meg a Föld védelmét. Így jöttek ezek az új fajok. Nem mindegyik olyan erőteljesen tudatos, de kellő felügyelet mellett a védelmező funkciót tökéletesen be tudják tölteni. Ezek a hajók több réteg figyelő-hálót alkotnak a Föld körül, egészen nagy távolságtól, egészen kis távolságig. Természetesen a fejletlenebb fajok messzebb vannak, hogy ne legyenek közvetlen kapcsolatban a Földdel és lakosságával. Viszont jelen helyzetben mindegyikük segítségére szükségünk van.

Amit mi tehetünk, továbbra is az, hogy felhagyunk az önsajnálattal, a panaszkodással, és a saját életünket rendbe tesszük. Úgy, hogy ha bárki a legapróbb kellemetlen részlettel szembesít bennünket, akkor azt is képesek legyünk felvállalni teljes felelősséggel. És jelenünkkel egy olyan jövőt alakítsunk magunknak, amiben szabadon élhetünk, senki elnyomására nem tartunk igényt, hanem felelősséggel, tudatosan a saját életünket éljük, egyre magasabb szinten.

Nem kell attól megijedni, vagy rosszul éreznünk magunkat, hogy most rögtön nem az ötödik dimenzióba fogunk átkerülni. Sokan valóban a negyedik dimenzió tudatosságára sem érettek, és oda sem fognak eljutni. De mindenki annyira fejlődik saját életében, amennyire csak szeretne. Nem csukódnak be a kapuk azok előtt, akik valóban megtesznek mindent saját fejlődésük és tudatosodásuk érdekében. Ők, amikor megérnek rá, fejlettségüknek megfelelő dimenzióba fognak kerülni, függetlenül attól, hogy akkor éppen hol fog tartani az emberiség. Természetesen mindannyian hozzájárulunk a kollektív tudathálónk mintájához, hat ránk, de ettől még egyének is vagyunk, szabad individuumok, így a saját fejlődésünk rajtunk múlik csupán, és nem máson, nem a kollektív tudathálón, vagy egyéb rendszeren.

Amit még Zilon kérésére megemlítek, hogy nem árt, ha tudjuk, mit tehetünk és mit nem. Ez az összes beavatkozásra is vonatkozik. Nem ajánlott belenyúlni más életébe, ahogyan a Föld energetikájába sem. Ezt már annyiszor leírtam, hogy nincs kedvem ismét, sokadszorra azt hangsúlyozni, hogy legyünk már belátással, hogy mi csupán 3. dimenziós lények vagyunk jelen megtestesülésünkben, nem ajánlott belekontárkodni mindenféle meditációkkal a Föld energetikájába, vagy kristályokat aktiválni, kapukat nyitogatni és sorolhatnám. Zilon kéri, hogy mindenki tudja meg, aki ezt az üzenetet olvassa, hogy nem fog hatni semmi ilyen meditáció a Földre, de arra igen, aki ezeket megcsinálja, mert a szabad akaratból elkövetett tett, vagyis csak szándék a tettre, meglátszik minden ilyen aktivistán, és ahogyan ő bele akar nyúlni egy 9. dimenziós lény energiáiba, úgy vonzza be hamar azt is, hogy valaki, sokkal alacsonyabb szintű lény majd az ő energetikájába kontárkodjon bele. Csak azt kapja mindenki, amit ad.

Ismét hangsúlyoznám, hogy érdemes használnunk a gondolkodás képességét, ha már egyszer adatott nekünk. Mindent végig tudunk gondolni, csak akarni kell. Tisztán, józanul szemlélve mindent, hamar észrevesszük, mi az, ami valóban hasznos, amit megtehetünk, sőt amit megtennünk kifejezetten ajánlott, és mi az, amibe nem kéne belefolynunk, mert nincs jogunk hozzá, vagy mert egyszerűen illetéktelenek vagyunk hozzá. Utoljára elismétlem, hogy azért is érdemes megvizsgálnunk minden saját dolgunkat, mert az okot okozat követi. Minden esetben. Így tudjuk saját életünket is irányítani. Attól függően, hogy mit szeretnénk megélni, tetteinket, szavainkat, gondolatainkat, szándékainkat alakítsuk aszerint, és jelenünkben megteremtjük jövőnket. Ez hatalmas felelősség, mert bizony valós szándékainknak megfelelően ez lehet jó is, és rossz is. Persze jó és rossz, csupán a duális világban élő fogalmak, igazából csak ok és okozat létezik. Azért az is lényeges, hogy aki nem tesz semmit, nehogy elrontson valamit, az a nem létező akció is reakciót hoz maga után. Így mindenki felelős azért, amit tesz, és azért is, amit tenni elmulasztott.

2.

 
Íme az első igazi üzenet. Megvizsgáltam, hogy jelenleg milyen energetikai folyamatok zajlanak a Földön, egyeztetve mindenkivel, aki ebben illetékes. A következők történnek. Már írtam, hogy Zilon, az új Földi Társteremtő, elrendezte azt, hogy az ok és okozat törvénye időráhagyás nélkül működjön. Ez sok dolgot is jelent. Persze nem lehet ezt sem átmenet nélkül kivitelezni, mert már annyira megszoktátok embertársaim, hogy ritka az az eset, hogy valamilyen akciót rögtön reakció követ, hogy kell némi kis átmenet, mire átáll a tudatotok. Eddig nagyon nagy is lehetett az ok és okozat közötti idő, bizonyos esetekben akár életek is elteltek, mire visszatért az akciót követő reakció. Így nagyon nehéz fejlődni. Ez azért volt így, mert Földanya sem szívesen szembesült tettei következményeivel, és Jahve ( az előző társteremtő) sem. Megtehették, hogy ezt az időt a lehető legjobban kitolták, amennyire csak lehetett. Így is, természetesen a kisebb dolgokban az ok és okozat gyorsabban működött, ezért is érezhette áldásait a tudatosodásnak sok dologban az az ember, aki a fény és szeretet útján kezdett járni. Sajnos ellenben a nagyobb dolgokban ez a hatás már nem jött olyan könnyen, így sokszor a végkövetkeztetés nem véletlenül lett az, hogy aki megpróbál jó lenni mindenkivel, megpróbál segíteni annak, aki kéri, gyógyít, szolgálja embertársait, az az ember csak szenved, nyomorog. Ellenben az, aki átgázol embertársain, lop, csal, hazudik, gyilkol, sanyargatja embertársait, az meg él, mint Marci hevesen. Természetesen ez az ok és okozat közötti időrövidülés is egyénre szabottan mehet csak végbe, hogy mindenki tudata be tudja fogadni ezt a változást. Most valóban érezhetővé válik, és a nagy dolgokban is, hogy érdemes megfontolnia mindenkinek, mit gondol, mit mond, mit tesz. Sokszor azt látom, hogy nem vagyunk tisztában azzal, hogy gondolatainknak, és minden kimondott szavunknak, cselekedeteinknek hatalmas teremtő ereje van. Attól, hogy nem akarunk erről tudomást venni, hogy a felelősséget próbáljuk tologatni, még bizony megteremtünk olyan dolgokat, amikre nem is számítunk. Ez egy óriási lehetőség mindazok kezében, akik valóban fejlődni szeretnének.

Ezt az egész folyamatot úgy érik el, hogy a Földre bocsátott szeretet koncentrációját és mennyiségét egyre növelik. Ezzel növekszik folyamatosan a Föld rezgésszáma is. Így jutunk fokozatosan egyre közelebb a negyedik dimenzióhoz, ahova jelenleg tartunk. Még mindig olyan üzenetekkel van tele a világháló, hogy majd háromnapos sötétség lesz, amikor megtörténik az átkelés, december 21-én. Természetesen mindenki abban higgyen, amiben szeretne, senkit nem akarok megingatni a hitében, csupán információt adok át, jelen esetben Zilon és a Föld kérésére. Ezt az átalakulást, energetikai emelkedést bizony elég érdekes dolgok is kísérik. Földrengések, viharok, pusztító járványok, és hasonlók. A kontinensek is átrendezés alatt vannak, sőt még az óceánok is, vagyis a látható víz mennyisége is. Ez azért van így, mert a szeretet erősen tisztító hatású, de mondhatjuk úgy is, hogy erősen szembesítő hatású. Felszínre hozza azokat a dolgokat, amiket eddig titkolni vágytunk magunk és mindenki más előtt is. Nem véletlen a mondás, hogy a szeretet fényében minden igazságtalanságra, ártó, gonosz szándékra fény derül. Ahogy a bolygónk is tisztul, úgy törnek felszínre az ő olyan dolgai is, amiken változtatnia kell. Ettől függetlenül jelenlegi információim szerint az átmenet fokozatos lesz, nem lesz 3 napos sötétség, nem kell élelmiszert raktároznunk, és hasonlók. Semmi extra nem fog történni december 21-én, a napforduló kivételével. Vannak még tervek, így ez képlékeny még, de jelenleg így áll a dolog. 3 napos sötétség akkor lett volna, ha az ötödik dimenzióba emelkedünk a negyedik átugrásával, de ez most nem fog megtörténni, marad a fokozatosság.

Sok esetben észrevehetjük, hogy az emberek egyre agresszívabbak bizonyos helyzetekben, magunkon is érzékelhetünk feszültséget, ahogy az elnyomott dolgaink a felszínre törnek. Ez egy hatalmas esély mindannyiunk számára, hogy egy magasabb tudatossági szintre lépjünk. Aki nem akarja ezeket a lépéseket megtenni, lassacskán le fog morzsolódni. Ez egy velejárója a fejlődésnek. A magas energiaszintet bizony nem bírja az, aki nagyon negatív. Ez egyszerű, világos és könnyen megérthető. A vakond is elpusztul a napfényben. Aki velejéig romlott, annak a tudata nem bírja az erős szeretetet. Ami még nagyon fontos, hogy a változásokkal párhuzamosan, ahogy a szeretet erősödik, bizony a magabiztosság is nő, és az is, hogy képesek lehetünk kiállni magunkért, az igazunkért. Esetleg érdemes ilyenkor megfontolni, hogy az, amit mondunk, vajon valóban szeretettel van-e átitatva, vagy valamiféle kakaskodás hajtja, és csupán az egó műve. Sokszor többet ér, ha egy haragvó hőzöngőre ráhagyjuk, gondoljon akár rólunk is azt, amit akar, és mi éljük tovább az életünket anélkül, hogy másokat befolyásolni vágynánk, vagy egyenesen meg akarnánk változtatni. Azt sem kell feltétlenül teli szájjal hangoztatni, hogy majd visszatér mindenkihez amit okoz, ez egyébként is így van, nagyon erősen nem kell kívánni ezt másnak, mert ezzel magunknak is megteremtjük, hogy esetenként idő előtt kapjunk vissza olyan dolgokat, amik elfogadására még nem állunk készen. Érdemes észben tartani, hogy csak azt kívánjuk másnak, amit magunknak is kívánnánk. Itt sosem a jelen szituációt érdemes nézni, hanem azt, hogy akinek kívánjuk, mit okozunk, hogy egy hasonló helyzetet képesek vagyunk-e mi magunk is elviselni ahhoz hasonló dolgot.

Azokon a területeken, ahol nagyon feszült a helyzet, gondolok itt most az arab országokra és Izraelre is, borítékolható volt a háború. Ezek az energiák felerősítették az ellentéteket, mert ezeket meg kell oldani. Hogy ki hogyan teszi, az rajta áll. Minden ellentétet meg lehet oldani intelligensen is, de a másik torkának is lehet ugrani. Ők most ezt tették. Amerika is ismét háborúba fogja magát sodorni, van bőven kivel háborúznia, rengeteg az elvarratlan szál, a megoldatlan feladat. Egyelőre hatalmas katasztrófák vannak kilátásban, amennyiben nem képesek megoldani a jelenlegi helyzetet. Akárhonnan is vizsgálom, nem lesz könnyű dolguk, mert az emberek elbutításától kezdve, az indokolatlan környezetszennyezésen át, a szintén indokolatlan feszültséggeneráláson át, nagyon hosszú a lista. Amennyiben nem tesznek lépéseket, akciójukra reakció jön. Gondoljátok, hogy véletlenül vannak ott időjárási katasztrófák, földrengések? Nincsenek véletlenek. Történjen velünk bármi, akármilyen jó, akármilyen rossz, azt mind mi okoztuk magunknak. Sajnos eddig nehéz volt feltárni, hogy mégis mikor, mivel okoztunk magunknak olyat, amit most elszenvedünk, de szerencsére ez most már változik.

1.

 
Most csupán én szólok hozzátok kedves embertársaim. Nem fogok külön megszólaltatni senkit, ettől függetlenül ezeket az üzeneteket Zilonnal és a Földünkkel közösen küldjük nektek. Elöljáróban annyit azért megjegyeznék, hogy ezek az üzenetek, és a blogon található többi üzenet sem helyettesíti a saját, személyre szabott fejlődést. Ezek az információk csupán adalékok, szemezgessen közülük ki mit szeretne. Senki, aki nem érzi úgy, hogy tennie kell magáért, személyes fejlődéséért valamit, ne vegye magára azokat a bíztató szavakat, amik arra buzdítják az olvasót, hogy mi mindent tehet meg magáért. Nem szándékozom senki életét megváltoztatni, az egyszerűen nem az én dolgom. Ellenben, aki változtatni vágyik saját életén, sorsán, esetleg találhat neki szóló információkat, útmutatásokat az üzenetek között. Amit még fontosnak vélek megjegyezni, hogy nem a saját szórakoztatásomra írom ezeket a csatornázásokat. Igen sok befektetett idő és munka mindezt prezentálni, nyilván aki olvassa erre sokszor nem is gondol. Mással is foglalkozom emellett, például a saját fejlődésemmel. Arról már nem is beszélve, hogy, mint normál, egyszerű embernek, nekem is van munkám, amiben pont elég nagy kihívás nap, mint nap helytállni, csakúgy mint másoknak. Semmiben sem különbözik az életvitelem egy átlagos emberétől. Egy apró kis különbség van, hogy bár mindenkinek megadatik az, hogy más dimenzióbeli lényekkel, vagy angyalokkal, vagy istenségekkel, vagy Jézussal, vagy a Legfelsőbb Teremtővel kommunikáljon, ez bennem úgy néz ki, elég erősen jelen van, nekem ez könnyen megy. Arra, hogy ezeket az üzeneteket megírjam, ezek a fejlett lények kérnek, akik sokszor alig várják a lehetőséget, hogy megnyilvánulhassanak. Amit én teszek, hogy igyekszem a lehető legtisztábban csatornázni az üzeneteiket, egy olyan világszemléleten keresztül, ami számomra a realitás, az, ami igazán működik. Ez annyit tesz, hogy tudom, életemben minden jó és rossz dolgot egyaránt én idézek elő, múltam a jelenemet formálja, jelenem a jövőmet. Saját gondolataimért, kimondott szavaimért, tetteimért vállalom a felelősséget, ahogyan egész életemért is. Nem vagyok túl könyörületes és elnéző magammal, mert úgy gondolom, hogy amin változtathatok saját fejlődésem érdekében, azon igyekszem is változtatni. Remélem, hogy az egyre tisztább és erősebb szeretet megvilágítja bennem azokat a hiányosságokat, feladatokat, amik megoldásra várnak, hogy ezeken dolgozva egyre magasabb rezgésszintre érhessek. Ez az, ami működik, nekem. Mióta így teszek, életem teljesen megváltozott, belső látásom sokkal tisztább, mint valaha, egyre több információhoz van hozzáférésem, bárkinek az életébe van belátásom, ha akarom, érzékelek energiákat, aurát, szellemvilágot, előző életeket, látok magasszintű összefüggéseket, és rengeteg dolgot képes vagyok ezekből megérteni.

Ennek a módszernek az előrevivő erejéről folyamatosan visszajelzést kapok a Legfelsőbb Teremtőn át a többi magasan fejlett tudatosságú lénytől, és földönkívüli lénytől szintén. Nem csoda, hogy ilyenekkel van tele az összes csatornázás. Meg szoktam fogadni az ő tanácsukat, és a magamét is, így azon vagyok, hogy magamat fejlesszem. Ezenkívül azok, akik olvassák ezeket az üzeneteket, birtokába kerülhetnek nagyon magasszintű és tiszta információknak. Tulajdonképpen ezért is erőltetik annyira, hogy írjam le a velük folytatott beszélgetéseimet. Tudok én velük anélkül is beszélgetni, hogy azt bárki tudná, sőt olyan dolgokról, amiket le sem fogok írni, mert nem érdemes, és azért sem, mert olyan magasszintű tudást tartalmaznak, amikre az emberiség egyszerűen nem érett. Itt csak azokról a dolgokról esik szó, amivel nem avatkozok bele senki életébe. Mindenki azt tesz a saját életével, amit szeretne.

Látva azt, hogy mennyire felelőtlenek az emberek, érzékelve a kollektív tudatháló energiamintázatát, azt, hogy hol tart most az emberiség, mennyire érett, mennyire tesz valóban saját fejlődéséért, egyáltalán nincs kedvem semmiféle üzeneteket csatornázni. Mint már írtam, kizárólag azért születnek mégis ezek az írások, mert ezek a magasan fejlett lények erre megkértek, és nem hagynának nyugodni, míg át nem adják tudásukat az emberiségnek. Így ez nekem szolgálat és nem kedvtelés. Remélem ezzel sok mindenre rávilágítottam!

2012. november 21., szerda

Salusa üzenetei 9.

 
M: Kedves Salusa, már nagyon régen beszélgettünk. Mármint írásban.

S: Igen, nem is csodálom, most sem nagyon van kedvem, mert úgy gondolom, hogy már mindent megbeszéltünk, jobban mondva, az emberek már mindent tudnak, amit kell tudniuk, most az a kérdés, hogy mit tesznek.

M: Ezt én is így gondolom, ezért nem is csatornáztam, bár jelentkező lett volna, de nem láttam konkrét értelmét annak, hogy folyamatosan ismételgessük azokat a dolgokat, amiket már régen megbeszéltünk. Inkább már a cselekvésnek van itt az ideje. Annyian hangoztatják, hogy mennyire a fény és szeretet útján járnak, mennyi mindent megtesznek, de azt látom, hogy nem növekszik az emberek energiaszintje, ami arra utal, hogy ha tesznek is valamit, nem azt, amit kéne. De legalább nagyon büszkék minderre.

Most, amiről szeretném, ha egy keveset beszélnél, hogy hogyan élted meg a Galaktikus Föderáció felbomlását. Fontosnak tartom, hogy beszéljünk erről, mert még mindig rengetegen hisznek benne, hogy majd megmentik őket a Galaktikus Föderáció tagjai, sőt abban reménykednek, hogy valamiféle technikát is kapnak, nullponti energiával működő készülékekre gondolok, meg ehhez hasonlók. Kérlek fejtsd ki ezeket.

S: Végül mégis van még olyan téma, amit nem beszéltünk át elégszer. Bár már ezekről volt szó, de úgy látszik, szeretitek az ismétlést. Vegyük át még egyszer. A Fény Galaktikus Föderációja hónapokkal ezelőtt felbomlott. Nagyon egyszerűek az okai, tele volt olyan fajokkal, akik nem éppen jó szándékaikról voltak híresek, és szándékaikat jóindulatnak álcázva arra törekedtek, hogy az egyébként is könnyen fanatizálható, és irányítható embereket a maguk oldalára állítva, végül leigázzák a Föld lakosságát. Mint már akkoriban is elhangzott, az emberekben pont az az érdekes, hogy igénylik az elnyomást. Annyira szeretik, ha megmondják nekik, hogy mit tegyenek, hogy erre már lehet építeni egy egész rabszolgaságon alapuló rendszert. De nem is kell nagyon messzire mennünk, elég, ha csak körülnéztek. Réges-rég rabszolgaságban éltek, és úgy tesztek, mint ha ez ellen semmit sem tehetnétek, pedig ez nem így van, de nektek ez így kényelmes. Csak beszéltek, mert szidni egy működő, vagy nem működő rendszert nagyon szerettek, és óriási szócsatákba bonyolódtok egymással, hogy ezzel is mindenki tudtára adjátok, hogy azért tisztában vagytok vele, hogy milyen helyzetben vagytok, de aztán azt kezditek el nagy erővel hangoztatni, hogy ilyen az élet, ez ellen nem lehet semmit tenni, tehetetlen áldozatai vagytok a rendszernek, a sorsnak, és minden hasonló. Amikor így belemelegedtek az önsajnálatba, vajon abba belegondoltok-e, hogy ez ellen mit lehetne tenni? Mert szerintem nem.

Abba sem gondoltok bele, hogy minden gondolatotoknak, minden kimondott szavatoknak teremtő ereje van. Ha belegondolnátok, akkor ilyeneket meg sem említenétek, mert tudnátok, hogy magatoknak teremtitek az életfeltételeket, ezenkívül senki sem áldozat, mert olyan nincs. Inkább arról beszélnétek, hogy hogyan lehetne ezen változtatni. Egyre többen összefognátok, hogy a saját életeteken változtassatok. Tudom, vannak olyan csoportok, akik szembemennek a törvényekkel, hogy valamennyire jobbá tegyék életüket. Még ez is jobb, mint a siránkozás.

Visszatérve a Galaktikus Föderációra, személy szerint én nagyon is örülök neki, hogy feloszlott. Nem volt rá szükség. Olyan bárgyúnak tűnő, és sokkal inkább veszélyes üzenetek tömkelegét csatornáztatták az emberekkel, hogy az már tényleg sok. Igaz, hogy azért ezeken felbuzdulva kitalált nevek alatt még mindig csatornáztok egy csomó hasonló üzenetet, persze, egy kaptafára gyártjátok ezeket, a lényeg, hogy arra bíztatjátok egymást, hogy mindenki ölbe tett kézzel várja a csodát, higgyen valamiféle földönkívüli megváltásban.

Erről azért beszéljünk egy kicsit. Nagyon fontos lenne, hogy elgondolkodjatok a következőkön. Abban reménykedtek, hogy technológiákat adnak át nektek a földönkívüliek, amivel megkönnyíthetik az életeteket. Biztosan készen áll az emberiség erre? Az, aki képes felelősségteljesen gondolkodni, képes reálisan, ésszerűen felmérni az emberiség tudatossági szintjét, az kapálózva tiltakozna. Az a helyzet, hogy ez a száraz realitás, ezek a tények. Ha bármiféle technológiát adnánk át nektek, mondjuk azt, amire nagyon vágytok, legyen az a teremtőgép, ami a nullponti energiát használja, szerintetek senki sem lenne, aki fegyvert csinálna belőle? Ugye? Már kapizsgáljátok. Nem elég azt látni, hogy egyesével milyen jók a szándékaitok. Ahhoz, hogy bárminemű faj nektek felelősséggel átadjon egy ilyen rendkívül veszélyes technológiát, ahhoz kicsit jobban fel kell mérni egy egész faj tudatosságát, mint azt elsőre gondolnátok. Talán már kezditek érteni, hogy egy olyan készülékkel, amivel szinte végtelen mennyiségű energia lehívható, olyan lézer és egyéb nagy hatásfokú fegyvereket lehetne előállítani, amivel nem csupán a Földet, de sok-sok bolygót el lehetne pusztítani. Micsoda terror és rémuralom lenne az emberek miatt az univerzumban, ha ennek a gépnek a segítségével még nagy távolságokat is be tudnátok járni, bele sem merek gondolni. Ti meg nem is akartok. Egy olyan rózsaszínű álomvilágban ringatóztok, aminek jelenleg nincs semmi reális alapja. Az a gond, hogy azt hiszitek, ezzel a kedves képpel változtatjátok meg a világot. Csakhogy nektek nem a világot kellene megváltoztatnotok, hanem csupán saját magatokban kellene rendet raknotok. De sokatok abszolút képtelen arra, hogy akár csak önmagát reálisan lássa, nem hogy embertársait, nem hogy az egész fajt átlássa.

Mutassak erre nektek bizonyítékokat? Legyen, nehogy azt mondjátok, hogy csak alaptalanul fecsegek, hogy ezzel is rossz hangulatot hozzak a szívetekbe. Pont ez is egy csodálatos példa. Annak, aki elég fejlett tudatossági szinten van egyértelmű, hogy magára kell-e vennie az itt elhangzottakat, vagy sem. Az, aki tudatos, tudja, hogy van-e valóságalapja az itt elhangzottaknak. Nem kezd el hőzöngeni, hogy hát ez a Salusa mindezt hogyan képzeli, mert pontosan tudja, hogy nem sértegetésnek van szánva, hanem puszta tényközlés mindez, ami nagyon is valós. Talán van, aki közületek már észrevette, hogy mindig az kiabál a legjobban kígyót-békát, meg az kiabálja a legnagyobb hévvel, hogy micsoda igazságtalanságnak van kitéve, aki a közelében sincs a fejlettségnek. Az, aki tehetségtelen, az van magától a legjobban elszállva. Azt, aki igazán bölcs, egyszerűen nem lehet megsérteni. Részint, mert ha nem igazak a vádak, akkor a vádaskodó eszéhez méri, elönti a szeretet és csak mosolyog, másrészt viszont elgondolkozik, és ha talál valami olyat, amin még változtathat, akkor hálát mond, hogy ez is kiderült és változtat, nem pedig hőzöng. Amíg nagyon követelitek, hogy kapjatok technikai vívmányokat egy sokkal fejlettebb világból, addig azt igazán nem is érdemlitek meg. Amikor már úgy vagytok vele, hogy így is minden tökéletes, és a szellemi fejlődéseteken dolgoztok, akkor annak megfelelően magatok is fel fogtok találni olyan dolgokat, amik egyensúlyban vannak lelki felkészültségetekkel, felelősségérzésetekkel. Így olyan technika birtokába kerülhettek folyamatosan, amit fel tudtok használni, és nem pedig csak visszaélni tudtok vele. Megemlíteném, hogy most is rengeteg olyan technikai eszközt használtok, amit földönkívüliektől kaptatok, látszólag megkönnyíti életeteket, vagy szórakoztat titeket, azt már nem veszitek észre, hogy ezekkel mennyire manipulálnak benneteket, vagyis abszolút uralomra törnek az elmétek felett és ez sikerül is elnyomóitoknak, nagy százalékban. Vagyis tudatossági szintetekhez, és felelősségérzésetekhez képest, akár fegyverekben, akár egyéb technikai eszközökben, sokkal többel rendelkeztek, mint szabad, vagy indokolt lenne.

Azon is lemérhető, mennyire vagytok tudatosak, hogy mit tesztek. Látni lehet, hogy állandóan manipulálni akarjátok a Föld energetikáját. (Gondolok itt a világmeditációkra például) Már felhívtam á a figyelmeteket, hogy ezt nem kellene, de Földanya is felhívta rá a figyelmeteket, most is erre készültök, tesztek ti magasról arra, hogy ártotok-e, vagy sem, fanatikusan követitek a dilettáns lelkes társaitokat, és gondolkozás nélkül, vagy azzal, mindegy, belementek olyan dolgokba, amikbe nem lenne szabad belenyúlnotok. Egy aprócska dologra felhívom a figyelmeteket, aztán azt tesztek, ami jól esik. Nem vagyok benne biztos, hogy sikerülni fog belenyúlni a Föld energetikájába, de a saját közérzeteteken, energetikátokon látszani fog szándékotok, tettetek. Egyszerűbben fogalmazva, az akciótokat reakció fogja követni, de nem biztos hogy az, amire vágytok. Vissza fogjátok kapni, hogy bele akartok nyúlni más energetikájába. Majd a tiétekbe is bele fognak kontárkodni olyan energiák, amik annyira lesznek hozzátok képest tiszták, mint amennyire ti vagytok tiszták egy 9. dimenziós lény, a Föld energiáihoz képest. Gondoljatok bele, aztán tegyetek belátásotok szerint. De hát ti annyira fejlettek vagytok, biztos ez majd nagyon jó lesz nektek, mert ti, akik a 3. dimenzióban éltek, sokkal fejlettebbek vagytok, és persze tudatosabbak, mint egy 9. dimenziós lény. Főleg az energetikátok sokkal tisztább, így mindenkinek jó lesz, ha jól belenyúltok a Föld energetikájába..)))

Több szeretetre van szükségetek, ezt is hangoztatjátok, de azt nem akarjátok tudni, hogy a szeretet fénye minden sötét dolgot is megvilágít, felhozza a titkolni vágyott gonoszságot, önzést, meg nem oldott feladatokat. Bizony, ezt úgy hívják, hogy a szeretet szembesít. Pont ezért tud az, aki igazán szeretne, rengeteget fejlődni, mert a szeretet révén képes feltárni önmagában azokat a dolgokat, amiket elnyom a tudatalattiába, már akár évek óta, és az ott kifejtve a hatását, mindenféle betegséget okoz. Így lehet meggyógyulni igazán, és teljesen. Nagyon fontos tulajdonsága a szeretetnek a szembesítés. Aki ellenben nem akar fejlődni, az úgy fogja mindezt megélni, hogy őt bántják, mert kiderülnek róla azok a dolgok, amiket még önmaga elől is titkol. Természetesen egy olyan mértékű szeretet, amit a tudat már képtelen befogadni, mindenféle károsodást is okozhat. Ne gondoljátok, hogy nem képes az emberi akarat lehívni olyan tisztaságú és mértékű szeretetet, amit a tudat már képtelen befogadni. Ez is csak egy álom. Igenis képes, ezért sem kéne felelőtlenül játszani nagy, erős, és tiszta energiákkal, de mindenkinek lelke rajta, hogy mit tesz. Ok és okozat, csak ennyit mondok.

Most elég ennyi, van még, amiről szeretnék veled majd beszélni, ha az emberek egy része képes lesz befogadni az információt. Most kíváncsian várom, hogy mit kezdenek azok, akik olvassák ezt az üzenetet, magukkal. Attól függően, hogy milyen hatást látok, fogok a következőkben nyilatkozni a zajló eseményekről.

M: Most jól felcsigáztad az olvasókat, meglátjuk mit vált ki belőlük az üzeneted. Én is érdeklődve figyelem a változásokat.

2012. november 1., csütörtök

Veloni üzenetei 4.

 
M: Először talán próbáljatok megnyugodni. Próbáljatok meditálni. Ti még kapcsolatba tudtok lépni megmaradt, 4. dimenziós testvéreitekkel is, és 5. dimenziós testvéreitekkel szintén. Lépjetek kapcsolatba Sahvanival. Ő meg tud titeket nyugtatni, gondoljatok csak bele, hogy a belső földieket egyáltalán nem érintette meg az a nagy katasztrófa. Ők most is kiegyensúlyozottak, boldogok, élvezik az 5. dimenzió csodálatos világát. Egyébként, ha már közületek valóval szívesebben veszed fel a kapcsolatot, akkor kérj segítséget Bezeldi Apótól.

V: Ugye tudod, hogy ő bolond?

M: Tévedés, csak ti hittétek róla, hogy vén bolond. Sahvani nagy szerelme volt, aztán hagyta magát megöregedni, és várta, hogy mikor léphet át végre az 5. dimenzióba. Ha jobban megvizsgálod, hogy miket mondott, rájöhetsz, hogy egyáltalán nem bolond, csak éppen azokat a fontos dolgokat, hogy a meditációt a fénnyel való kommunikációra használhatod, saját tudati, lelki, szellemi épülésedre, és elvezet belsőbb világod csodáiba, ti ezeket tartottátok bolondságoknak. Titeket már úgy neveltek, hogy ne is akarjatok rendesen fejlődni, hogy a meditáció csupán technikai adatok begyűjtésére használható. Mi vettünk rá titeket, hogy meditációban lépjetek kapcsolatba Sahvanival. Őt is szentimentális bolondnak tartottátok, ezért bukott meg a fejlesztő program is a Turulon, ami úgy tűnt, szépen elindult, iskolák épültek, le lehetett menni a belső földre és tanulni az ottaniaktól. Majd a belső földiek oktattak a külső iskolákban is. Aztán egyszerűen képtelen volt a tudatotok befogadni, elfogadni ezeket a változásokat, és az indította be a katasztrófát, a lesüllyedést. Remélem, most már te is látod, hogy milyen események juttattak el idáig titeket.

V: Szóval azt mondod, hogy az egész nem annak köszönhető, hogy azt az egy lépést elmulasztottuk, amit nem kellett volna?

M: Veloni, az csak egy lépés volt, ti meg megtettettetek több száz lépést, ami idáig vezet. Alakulhatott volna máshogy is, még úgy is, hogy azt a lépést kihagyjátok, amit említesz. Az továbbra is csak egy lépés, ami persze sokkal több dolgot hozott volna az életetekbe, mint gondolnád, de még így sem szükségszerű, hogy ide kellett jutnotok. A ti fennhéjázó, a belső fejlődést elutasító hozzáállásozok az, ami ezt kiváltotta. Nézd csak végig, hogy amikor elindult a látszólagos fejlődés, amikor megtisztítottátok flottáitokat, hajóitokat a renegát személyektől, akkor egészen jó irányt vettetek. Akkor Zárisunnal meditáltatok, és ő nagyon jó munkát végzett veletek. Miért álltatok meg mégis?

V: Tudod igazán senki nem hallgatott Zárisunra. Megcsináltuk a meditációkat, mert ezt kérte, mert ezt kértétek, de sosem merültünk el bennük igazán. Ez egy ilyen szükséges hiábavalóságnak tűnt. Volt annyi eredménye, hogy jobban éreztük magunkat, de nem volt ez annyira látványos. Voltak nagy megéléseink, de azokat is inkább az elménk játékának gondoltuk. Te azt mondod, ezek fontos lépések lehettek volna, amikkel elkerülhető lett volna mindez? Mit kellett volna tennünk? Hallgatnunk kellett volna azokra a szép színes, fantáziaképekre, meg beszélgetésekre, amikkel egy elképzelt, nálunk felsőbbrendű tudatunkkal folytattunk?

M: Igen. De úgy látom, még mindig nem érted igazán a dolgot. Szerinted azok a társaid, akik felemelkedtek az 5. dimenzióba, hogyan érték ezt el?

V: Elszálltak saját nagyszerűségüktől, elkezdték magukat isteneknek képzelni, aztán azzá is váltak. Legalábbis nekünk ezt mondták. Mi úgy gondoltuk, hogy annyira felfuvalkodott hólyagok lettek, hogy egyszerűen csak elszálltak maguktól. Azt nem is gondoltam komolyan, hogy létezik ilyen 5. dimenziós föld valójában. Azt hittem, meghaltak, és ahogy meghaltak, vissza is térhetnek, mint fényes lelkek, mint Ashtar. Persze ő is beszélt mindenféle zagyvaságot, de ő leginkább csak saját nagyszerűségét, felsőbbrendűségét legyezgettette velünk, meg az emberekkel a Földön, így ez az elképzelésem egyre valószínűbbé kezdett válni. Tehát te is azt akarod mondani, hogy van egy igazi 5. dimenziós hely, bolygó, ahova fel lehet emelkedni, és ott nem a halottak lelkei vannak? És azt akarod mondani nekem, hogy az a belső, kitalált világ, amivel kapcsolatba léptünk meditációk közben, az valóság, és nem csupán a képzeletünk játéka?

M: Igen, pont ezt akarom mondani. És hozzáfűzném, hogy ha képesek vagytok ezt elhinni, és ezzel a világgal dolgozni nap nap után, akkor megmenekülhettek a 3. dimenzió zord valóságától, ha nem, akkor szembesülhettek azzal, hogy bizony az élelem az nem esik elétek, ki kell találnotok, hogyan fogtok kommunikálni egymással, bár vannak feljegyzések és segítő anyagok, írt kövek, lemezek a 3. dimenziós bolygótokon is, és azt is ki kel találnotok, melyik növény ehető, melyik nem, és az ehetőket hogyan kell megtermelni. Nincs már sok időtök, de ez is rajtatok múlik. A legfontosabb, hogy lépjetek túl szíriuszi gőgötökön, kezdjétek el megérteni és felfogni, hogy vannak magasabb tudatossági síkok is, mint amiben jelenleg vagytok. A régi, mesének hitt dolgok meg valóságok.

Tudod, azért számomra is elképesztő, hogy nem is annyira régen, még ti, azért jöttetek a Földre, hogy az Égi Fényvallást átadjátok nekünk, az emberevést megszűntessétek azzal, hogy hoztatok nekünk magvakat, amikből ehető növényeket lehetett termelni, megtanítsátok nekünk az állatok háziasítását, és megnyissátok elménk egy magasabbrendű világ irányába. Végül kölcsön kenyér visszajár, most én tanítalak titeket a Fényvallásra, arra, hogy részesei vagytok egy sokkal gazdagabb világnak, mint gondoljátok, ez a világ bennetek van, elérhető, és olyan tudatossági szintre vezet, ami már egy másik létsík. Ez pedig nem mese, és képzelet, hanem ez az igaz valóság. Ezt tudom most tenni értetek, gondolkodjatok el, miben hisztek, és milyen úton akartok ezután járni. Ha eldöntöttétek, akkor járjatok azon az úton, ha segítség kell, tudok néhány támpontot adni én is, és azok is, akiket említettem, az 5. dimenziós Turulról.

Veloni üzenetei 3.

 
M: Amikor elkezdtem leírni ezt a beszélgetést, még nem tudtam, pontosan mi fog ebből kibontakozni. Dilemmáztam, vajon megosszam-e veletek is, mert alapjaiban rengetheti meg a szíriusziakba vetett hitet. Azt is tudom, hogy esetleg kifakadhatnak azok, akik személyes, fizikai kapcsolatba kerültek már a szíriusziakkal. Mégis úgy gondolom, ez egy nagyon fontos beszélgetés, nem véletlenül írtam le. Nem minden beszélgetésemet szoktam rögzíteni, amit akár a Legfelsőbb Teremtővel, akár magasan fejlett galaktikus testvéreimmel, akár Földanyával, vagy Zilonnal folytatok. Legyen ez egy példa arra minden egyes ember számára is, hogy hova lehet jutni különböző tudatossági, szellemi utakon. És legyen példa arra is, hogy kell-e elvakultan hinni bárkiben, bármiben?…

M: Kedves Veloni, mondd, miért kerestél meg?

V: Szeretném, ha végre nyíltan beszélnénk a szíriusziakról. Nem tetszik az eddigi hozzáállásotok. Bárkivel beszélgetsz, mindig utaltok ránk, megy a példálózás, még Sahvanival, meg velem egészen jól kifejtettük ezt a témát, de összességében, amikor mással is szóba kerül népem, akkor nagyon furcsa érzések fognak el. Nem tudom pontosan, jó, vagy rossz-e az, hogy állandóan szóbahoztok minket. Én azt szeretném kérni, hogy inkább beszéljük meg ezt nyíltan.

M: Veloni, pontosan mire szeretnél még kitérni? Mi az, ami nyomja a lelked ezzel kapcsolatban? Zaklatottnak tűnsz, de sajnos így nehéz ám átvenni tőled az üzenetet. Próbálj megnyugodni, és koncentrálni, mert így csak egy hatalmas gondolat és érzésmasszát veszek, amit nem tudok értelmezni.

V: Igazad van, zaklatott vagyok mostanában. Egyre jobban félek, nem tudom, mi is lesz velünk. A társaim is egyre inkább zavarodottak. Attól félek, hogy követni fogjuk népem nagy részének példáját, és legközelebb már nem tudunk így beszélgetni. Attól félek, rettegek, hogy amikor elmegyek pihenni, és elalszom, vajon mire ébredek? Hol leszek? Még mindig az űrhajón, vagy már a 3. dimenziós Szíriuszon (Turulon)? Rettenetes érzés, és azt is érzem, hogy egyre esik az energiaszintem. Vajon, még meddig tudunk itt maradni?

M: Most már konkrétan látom kétségbeesettséged. Ha gondolod, és szeretnéd, megpróbálhatok segíteni neked. Nos, mit döntesz? Ülj le, és gondold végig, megvárom. Melyik utat választod?

V: Először el szeretném mondani, hogy mennyi kellemetlen érzés gyűlt össze népemben, mert úgy érzem, hogy csak bolondnak néznek minket az emberek, vagy el sem hiszik, hogy milyen kínokat élünk át valójában. Azt mondtam, engem nem érint mélyen népem visszaesése. Azt hittem, akkor még tudtam magam tartani, de most már teljesen eluralkodott bennem a kétségbeesés. És azért gondold meg, hogy azóta, mióta erről beszéltünk, milyen hatalmas, és rettenetes dolgok történtek. Rengeteg szíriuszi hagyta el a 4. dimenziót, és esett vissza a 3. dimenzióba. Ha már csak ezt nézed, elképzelheted, hogy mekkora változások álltak be a kollektív tudatunkba. Persze, hogy ez már sokkal nagyobb hatást vált ki belőlem, mint amíg csak Raskan hajója, és pár hajó legénysége veszett oda. Ami itt még említésre méltó, hogy ők eltávoztak a fizikai síkról, és átkerültek a köztes létbe, amikor lelkük értékeli, mi is történt, mit hibázott, mit csinált jól, aztán elkezdi megtervezni az új megtestesülést.

Ehhez képest, a napokban, fizikai testtel együtt estek le milliók a 3. dimenzió rideg világába. Innen ered az én félelmem is. Ha csak Ashtarra gondolok, mert őt sokan ismerik közületek, akkor csak azt tudom róla mondani, hogy ez az átmenet egyszerűen szörnyű, igaz, hogy ő az 5. dimenzióból esett alá, neki még borzalmasabb lehetett, és vele együtt 5. dimenziós testvéreimnek is. Éreztem mindent, nem csak vele kapcsolatban, sőt én a saját, 4. dimenziós testvéreimmel kapcsolatban jobban éreztem a dolgokat, mert ők közelebb állnak hozzám, mint Ashtar. Éreztem, hogy elhatalmasodik rajtuk a félelem, aztán egyre sötétebbé válik az energiaburok körülöttük. Ahogyan ez történik, úgy nő szívükben a bűntudat, a rettegés, már majdnem megzavarodtak, olyan erősek voltak ezek az érzelmek. Aztán a gyönyörű fénytestük egyre inkább megkérgesedett, és kezdett elsötétülni. Ahogyan ez a folyamat már egyre erősödött, egyszer csak elvesztették a látásukat. Mintha egy sötét alagútba kerültek volna, és egyre csak zuhantak. Mintha egy hatalmas sziklafalról estek volna alá, a mélybe. Aztán a becsapódás elmaradt a fizikai szinten, de lelki szinten nem. A Lelkük belevágódott kemény, fizikai testükbe, és mikor a hányinger, a szédülés kicsit alábbhagyott, és fel tudtak nézni, akkor egy hűvös, de ettől még elég szép helyen találták magukat. Nem vesz körül semmit az a ragyogó fény, ami eddig minden élőt övezett. A lélek vacog a szívekbe bújik, és keresi az elveszett fényt. A hely nem csúnya, növények nőnek mindenfelé, de kopárak a hegycsúcsok, fehér sapka van rajtuk. Aztán egyszer csak megérezték, hogy kiszáradt a szájuk. Nem is értették, mi történik velük, soha ennyire még nem voltak szomjasak. Tudod, itt mi nem pusztán a táplálékból vesszük fel az életben maradásunkhoz szükséges vizet, tápanyagokat, vitaminokat, ásványi anyagokat, hanem közvetlenül a fényből, akkor is, ha ez sokunknak természetes.

Láttam, hogy ez egyáltalán nem természetes a 3. dimenzióban. Idő kellett nekik, mire rájöttek, hol találhatnak vizet. Abból ittak, de fájt, ahogyan lenyelték, annyira érdes volt. Kétségbeesésükben keresték társaikat. Aztán találtak egy csoport szédelgő embert, szíriuszi embert. Mind rettenetesen néztek ki. Elveszett arcuk gyönyörű szimmetriája, egyszerűen koszosak, és csúnyák voltak. Rájöttek, hogy nem működik a telekommunikáció. Mi évmilliók óta nem beszélünk egymással, mert mindig is működött a telepátia. Sokkal könnyebb egy komplex értelem és érzelemcsomagot átadni, képekben kommunikálni. Nem emlékszik senki a nyelvünkre. Nem vagyunk képesek kifejezni magunkat, ettől még kétségbeejtőbb a helyzetünk. Fogalmam sincs, mi lesz így velük. Azt látom, hogy sokan sírnak. Némelyek, mint a bolondok, csak lézengenek. Van, aki élelmet keres, de még azt sem tudják, melyik bogyó ehető, melyik nem. Nem tudom mi lesz így velük, és nem tudom mi lesz így velünk. Most talán már érted, miért növekszik bennem is, és társaimban is a félelem.

Igen, kérlek, hogy segíts nekünk, mindannyian kérjük, hogy valahogyan vezess ki minket ebből a válságból, legalább hármunkat, hogy ne jussunk testvéreink sorsára. Annyira nyomasztó most kollektív tudatunk, annyira félünk, és kétségbe vagyunk esve, hogy mi lesz velünk. Ha rajtunk múlik valami, akkor azt megtesszük, csak mutass irányt, mert ebben a helyzetben még gondolkodni sem tudunk.