A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szíriusz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szíriusz. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 1., csütörtök

Veloni üzenetei 4.

 
M: Először talán próbáljatok megnyugodni. Próbáljatok meditálni. Ti még kapcsolatba tudtok lépni megmaradt, 4. dimenziós testvéreitekkel is, és 5. dimenziós testvéreitekkel szintén. Lépjetek kapcsolatba Sahvanival. Ő meg tud titeket nyugtatni, gondoljatok csak bele, hogy a belső földieket egyáltalán nem érintette meg az a nagy katasztrófa. Ők most is kiegyensúlyozottak, boldogok, élvezik az 5. dimenzió csodálatos világát. Egyébként, ha már közületek valóval szívesebben veszed fel a kapcsolatot, akkor kérj segítséget Bezeldi Apótól.

V: Ugye tudod, hogy ő bolond?

M: Tévedés, csak ti hittétek róla, hogy vén bolond. Sahvani nagy szerelme volt, aztán hagyta magát megöregedni, és várta, hogy mikor léphet át végre az 5. dimenzióba. Ha jobban megvizsgálod, hogy miket mondott, rájöhetsz, hogy egyáltalán nem bolond, csak éppen azokat a fontos dolgokat, hogy a meditációt a fénnyel való kommunikációra használhatod, saját tudati, lelki, szellemi épülésedre, és elvezet belsőbb világod csodáiba, ti ezeket tartottátok bolondságoknak. Titeket már úgy neveltek, hogy ne is akarjatok rendesen fejlődni, hogy a meditáció csupán technikai adatok begyűjtésére használható. Mi vettünk rá titeket, hogy meditációban lépjetek kapcsolatba Sahvanival. Őt is szentimentális bolondnak tartottátok, ezért bukott meg a fejlesztő program is a Turulon, ami úgy tűnt, szépen elindult, iskolák épültek, le lehetett menni a belső földre és tanulni az ottaniaktól. Majd a belső földiek oktattak a külső iskolákban is. Aztán egyszerűen képtelen volt a tudatotok befogadni, elfogadni ezeket a változásokat, és az indította be a katasztrófát, a lesüllyedést. Remélem, most már te is látod, hogy milyen események juttattak el idáig titeket.

V: Szóval azt mondod, hogy az egész nem annak köszönhető, hogy azt az egy lépést elmulasztottuk, amit nem kellett volna?

M: Veloni, az csak egy lépés volt, ti meg megtettettetek több száz lépést, ami idáig vezet. Alakulhatott volna máshogy is, még úgy is, hogy azt a lépést kihagyjátok, amit említesz. Az továbbra is csak egy lépés, ami persze sokkal több dolgot hozott volna az életetekbe, mint gondolnád, de még így sem szükségszerű, hogy ide kellett jutnotok. A ti fennhéjázó, a belső fejlődést elutasító hozzáállásozok az, ami ezt kiváltotta. Nézd csak végig, hogy amikor elindult a látszólagos fejlődés, amikor megtisztítottátok flottáitokat, hajóitokat a renegát személyektől, akkor egészen jó irányt vettetek. Akkor Zárisunnal meditáltatok, és ő nagyon jó munkát végzett veletek. Miért álltatok meg mégis?

V: Tudod igazán senki nem hallgatott Zárisunra. Megcsináltuk a meditációkat, mert ezt kérte, mert ezt kértétek, de sosem merültünk el bennük igazán. Ez egy ilyen szükséges hiábavalóságnak tűnt. Volt annyi eredménye, hogy jobban éreztük magunkat, de nem volt ez annyira látványos. Voltak nagy megéléseink, de azokat is inkább az elménk játékának gondoltuk. Te azt mondod, ezek fontos lépések lehettek volna, amikkel elkerülhető lett volna mindez? Mit kellett volna tennünk? Hallgatnunk kellett volna azokra a szép színes, fantáziaképekre, meg beszélgetésekre, amikkel egy elképzelt, nálunk felsőbbrendű tudatunkkal folytattunk?

M: Igen. De úgy látom, még mindig nem érted igazán a dolgot. Szerinted azok a társaid, akik felemelkedtek az 5. dimenzióba, hogyan érték ezt el?

V: Elszálltak saját nagyszerűségüktől, elkezdték magukat isteneknek képzelni, aztán azzá is váltak. Legalábbis nekünk ezt mondták. Mi úgy gondoltuk, hogy annyira felfuvalkodott hólyagok lettek, hogy egyszerűen csak elszálltak maguktól. Azt nem is gondoltam komolyan, hogy létezik ilyen 5. dimenziós föld valójában. Azt hittem, meghaltak, és ahogy meghaltak, vissza is térhetnek, mint fényes lelkek, mint Ashtar. Persze ő is beszélt mindenféle zagyvaságot, de ő leginkább csak saját nagyszerűségét, felsőbbrendűségét legyezgettette velünk, meg az emberekkel a Földön, így ez az elképzelésem egyre valószínűbbé kezdett válni. Tehát te is azt akarod mondani, hogy van egy igazi 5. dimenziós hely, bolygó, ahova fel lehet emelkedni, és ott nem a halottak lelkei vannak? És azt akarod mondani nekem, hogy az a belső, kitalált világ, amivel kapcsolatba léptünk meditációk közben, az valóság, és nem csupán a képzeletünk játéka?

M: Igen, pont ezt akarom mondani. És hozzáfűzném, hogy ha képesek vagytok ezt elhinni, és ezzel a világgal dolgozni nap nap után, akkor megmenekülhettek a 3. dimenzió zord valóságától, ha nem, akkor szembesülhettek azzal, hogy bizony az élelem az nem esik elétek, ki kell találnotok, hogyan fogtok kommunikálni egymással, bár vannak feljegyzések és segítő anyagok, írt kövek, lemezek a 3. dimenziós bolygótokon is, és azt is ki kel találnotok, melyik növény ehető, melyik nem, és az ehetőket hogyan kell megtermelni. Nincs már sok időtök, de ez is rajtatok múlik. A legfontosabb, hogy lépjetek túl szíriuszi gőgötökön, kezdjétek el megérteni és felfogni, hogy vannak magasabb tudatossági síkok is, mint amiben jelenleg vagytok. A régi, mesének hitt dolgok meg valóságok.

Tudod, azért számomra is elképesztő, hogy nem is annyira régen, még ti, azért jöttetek a Földre, hogy az Égi Fényvallást átadjátok nekünk, az emberevést megszűntessétek azzal, hogy hoztatok nekünk magvakat, amikből ehető növényeket lehetett termelni, megtanítsátok nekünk az állatok háziasítását, és megnyissátok elménk egy magasabbrendű világ irányába. Végül kölcsön kenyér visszajár, most én tanítalak titeket a Fényvallásra, arra, hogy részesei vagytok egy sokkal gazdagabb világnak, mint gondoljátok, ez a világ bennetek van, elérhető, és olyan tudatossági szintre vezet, ami már egy másik létsík. Ez pedig nem mese, és képzelet, hanem ez az igaz valóság. Ezt tudom most tenni értetek, gondolkodjatok el, miben hisztek, és milyen úton akartok ezután járni. Ha eldöntöttétek, akkor járjatok azon az úton, ha segítség kell, tudok néhány támpontot adni én is, és azok is, akiket említettem, az 5. dimenziós Turulról.

Veloni üzenetei 3.

 
M: Amikor elkezdtem leírni ezt a beszélgetést, még nem tudtam, pontosan mi fog ebből kibontakozni. Dilemmáztam, vajon megosszam-e veletek is, mert alapjaiban rengetheti meg a szíriusziakba vetett hitet. Azt is tudom, hogy esetleg kifakadhatnak azok, akik személyes, fizikai kapcsolatba kerültek már a szíriusziakkal. Mégis úgy gondolom, ez egy nagyon fontos beszélgetés, nem véletlenül írtam le. Nem minden beszélgetésemet szoktam rögzíteni, amit akár a Legfelsőbb Teremtővel, akár magasan fejlett galaktikus testvéreimmel, akár Földanyával, vagy Zilonnal folytatok. Legyen ez egy példa arra minden egyes ember számára is, hogy hova lehet jutni különböző tudatossági, szellemi utakon. És legyen példa arra is, hogy kell-e elvakultan hinni bárkiben, bármiben?…

M: Kedves Veloni, mondd, miért kerestél meg?

V: Szeretném, ha végre nyíltan beszélnénk a szíriusziakról. Nem tetszik az eddigi hozzáállásotok. Bárkivel beszélgetsz, mindig utaltok ránk, megy a példálózás, még Sahvanival, meg velem egészen jól kifejtettük ezt a témát, de összességében, amikor mással is szóba kerül népem, akkor nagyon furcsa érzések fognak el. Nem tudom pontosan, jó, vagy rossz-e az, hogy állandóan szóbahoztok minket. Én azt szeretném kérni, hogy inkább beszéljük meg ezt nyíltan.

M: Veloni, pontosan mire szeretnél még kitérni? Mi az, ami nyomja a lelked ezzel kapcsolatban? Zaklatottnak tűnsz, de sajnos így nehéz ám átvenni tőled az üzenetet. Próbálj megnyugodni, és koncentrálni, mert így csak egy hatalmas gondolat és érzésmasszát veszek, amit nem tudok értelmezni.

V: Igazad van, zaklatott vagyok mostanában. Egyre jobban félek, nem tudom, mi is lesz velünk. A társaim is egyre inkább zavarodottak. Attól félek, hogy követni fogjuk népem nagy részének példáját, és legközelebb már nem tudunk így beszélgetni. Attól félek, rettegek, hogy amikor elmegyek pihenni, és elalszom, vajon mire ébredek? Hol leszek? Még mindig az űrhajón, vagy már a 3. dimenziós Szíriuszon (Turulon)? Rettenetes érzés, és azt is érzem, hogy egyre esik az energiaszintem. Vajon, még meddig tudunk itt maradni?

M: Most már konkrétan látom kétségbeesettséged. Ha gondolod, és szeretnéd, megpróbálhatok segíteni neked. Nos, mit döntesz? Ülj le, és gondold végig, megvárom. Melyik utat választod?

V: Először el szeretném mondani, hogy mennyi kellemetlen érzés gyűlt össze népemben, mert úgy érzem, hogy csak bolondnak néznek minket az emberek, vagy el sem hiszik, hogy milyen kínokat élünk át valójában. Azt mondtam, engem nem érint mélyen népem visszaesése. Azt hittem, akkor még tudtam magam tartani, de most már teljesen eluralkodott bennem a kétségbeesés. És azért gondold meg, hogy azóta, mióta erről beszéltünk, milyen hatalmas, és rettenetes dolgok történtek. Rengeteg szíriuszi hagyta el a 4. dimenziót, és esett vissza a 3. dimenzióba. Ha már csak ezt nézed, elképzelheted, hogy mekkora változások álltak be a kollektív tudatunkba. Persze, hogy ez már sokkal nagyobb hatást vált ki belőlem, mint amíg csak Raskan hajója, és pár hajó legénysége veszett oda. Ami itt még említésre méltó, hogy ők eltávoztak a fizikai síkról, és átkerültek a köztes létbe, amikor lelkük értékeli, mi is történt, mit hibázott, mit csinált jól, aztán elkezdi megtervezni az új megtestesülést.

Ehhez képest, a napokban, fizikai testtel együtt estek le milliók a 3. dimenzió rideg világába. Innen ered az én félelmem is. Ha csak Ashtarra gondolok, mert őt sokan ismerik közületek, akkor csak azt tudom róla mondani, hogy ez az átmenet egyszerűen szörnyű, igaz, hogy ő az 5. dimenzióból esett alá, neki még borzalmasabb lehetett, és vele együtt 5. dimenziós testvéreimnek is. Éreztem mindent, nem csak vele kapcsolatban, sőt én a saját, 4. dimenziós testvéreimmel kapcsolatban jobban éreztem a dolgokat, mert ők közelebb állnak hozzám, mint Ashtar. Éreztem, hogy elhatalmasodik rajtuk a félelem, aztán egyre sötétebbé válik az energiaburok körülöttük. Ahogyan ez történik, úgy nő szívükben a bűntudat, a rettegés, már majdnem megzavarodtak, olyan erősek voltak ezek az érzelmek. Aztán a gyönyörű fénytestük egyre inkább megkérgesedett, és kezdett elsötétülni. Ahogyan ez a folyamat már egyre erősödött, egyszer csak elvesztették a látásukat. Mintha egy sötét alagútba kerültek volna, és egyre csak zuhantak. Mintha egy hatalmas sziklafalról estek volna alá, a mélybe. Aztán a becsapódás elmaradt a fizikai szinten, de lelki szinten nem. A Lelkük belevágódott kemény, fizikai testükbe, és mikor a hányinger, a szédülés kicsit alábbhagyott, és fel tudtak nézni, akkor egy hűvös, de ettől még elég szép helyen találták magukat. Nem vesz körül semmit az a ragyogó fény, ami eddig minden élőt övezett. A lélek vacog a szívekbe bújik, és keresi az elveszett fényt. A hely nem csúnya, növények nőnek mindenfelé, de kopárak a hegycsúcsok, fehér sapka van rajtuk. Aztán egyszer csak megérezték, hogy kiszáradt a szájuk. Nem is értették, mi történik velük, soha ennyire még nem voltak szomjasak. Tudod, itt mi nem pusztán a táplálékból vesszük fel az életben maradásunkhoz szükséges vizet, tápanyagokat, vitaminokat, ásványi anyagokat, hanem közvetlenül a fényből, akkor is, ha ez sokunknak természetes.

Láttam, hogy ez egyáltalán nem természetes a 3. dimenzióban. Idő kellett nekik, mire rájöttek, hol találhatnak vizet. Abból ittak, de fájt, ahogyan lenyelték, annyira érdes volt. Kétségbeesésükben keresték társaikat. Aztán találtak egy csoport szédelgő embert, szíriuszi embert. Mind rettenetesen néztek ki. Elveszett arcuk gyönyörű szimmetriája, egyszerűen koszosak, és csúnyák voltak. Rájöttek, hogy nem működik a telekommunikáció. Mi évmilliók óta nem beszélünk egymással, mert mindig is működött a telepátia. Sokkal könnyebb egy komplex értelem és érzelemcsomagot átadni, képekben kommunikálni. Nem emlékszik senki a nyelvünkre. Nem vagyunk képesek kifejezni magunkat, ettől még kétségbeejtőbb a helyzetünk. Fogalmam sincs, mi lesz így velük. Azt látom, hogy sokan sírnak. Némelyek, mint a bolondok, csak lézengenek. Van, aki élelmet keres, de még azt sem tudják, melyik bogyó ehető, melyik nem. Nem tudom mi lesz így velük, és nem tudom mi lesz így velünk. Most talán már érted, miért növekszik bennem is, és társaimban is a félelem.

Igen, kérlek, hogy segíts nekünk, mindannyian kérjük, hogy valahogyan vezess ki minket ebből a válságból, legalább hármunkat, hogy ne jussunk testvéreink sorsára. Annyira nyomasztó most kollektív tudatunk, annyira félünk, és kétségbe vagyunk esve, hogy mi lesz velünk. Ha rajtunk múlik valami, akkor azt megtesszük, csak mutass irányt, mert ebben a helyzetben még gondolkodni sem tudunk.

2012. október 23., kedd

Veloni üzenetei 2.

 
V: Ha gondolod, kielemezhetem a ti tudathálótokat is. Igazán tanulságos.

M: Látom, hogy nagyszerűen átlátod a dolgokat és éles megfigyelő vagy. Abban nem vagyok biztos, hogy embertársaim szívesen fogják olvasni szavaidat, ellenben az én feladatom, hogy minden lehetséges információt átadjak nekik a fejlődéshez, hát ennek fényében azt mondom, hogy vágjunk bele, vagyis vágj bele, ne kímélj minket. Aki nyitott, az úgyis tudni fogja, igazat szólsz, vagy sem, és ha igen, akkor talán tud magán változtatni. Aki emiatt megharagszik, az majd nem változtat. A saját útját mindenki maga választja, kollektív tudatháló ide, vagy oda.

V: Jól látod, hát kezdjük. Én nem gondolom, hogy belemennék a Földanyátok volt Társteremtőjének jogi vitájába, vagy annak fejtegetésébe, hogy ő mit szúrt el vagy sem. Ez nem tartozik rám, de igazából ez nem is lényeges a fejlődésetek szempontjából. Illetve csak kissé lényeges, a nehézségek áthidalhatók, ha ténylegesen akar valaki változtatni. Szóval a tények. Próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy hol is kéne kezdenem. Először kezdeném a jó dolgokkal, majd a negatívumokkal folytatnám, végül az összefüggésekre is kitérnék.

Tehát, ami jó. A tudathálótokban egyértelműen látszik, hogy van bennetek jó szándék. Hajlandóak vagytok segíteni egymáson, bizonyos keretek között. Ezek a keretek tudatossági szintekhez mérten eltérőek lehet. Összességében azonban megvan bennetek a segítségre való hajlam egymás iránt, és egyéb létformák iránt is. Képesek vagytok tisztelni eszméket, tetteket, embereket. És van bennetek erő, hogy meg is tegyetek bizonyos dolgokat, amiket igazán akartok. Képesek vagytok megkülönböztetni a jó és rossz dolgokat. Azokat, amik fejlődéseteket előremozdítják, és azokat, amik ebben hátráltatnak titeket. Képesek vagytok egyénileg dolgozni önmagatokon. Van bennetek hajlandóság a változásra, a változtatásra. Tudtok nagylelkűek lenni. Képesek vagytok lelkesedni, és képesek vagytok osztozkodni, megosztani egymással, amitek van, legyen szó anyagi dolgokról, vagy szellemi tudásról, információról.

Ami rossz. Fanatizálhatók vagytok, erőszakosak, hajlandóak vagytok eltaposni egymást. Hatalomvágyóak vagytok. Képesek vagytok megalázkodni egymás előtt, ha az előrejutásotokat ez segíti, valami elképzelt ranglétrán. Tudtok rendkívül kegyetlenek lenni, kínozni egymást, már csak a szenvedés látványáért is. Hajlandóak vagytok harcolni, gyilkolni, pedig a gyilkolás fájdalmat okoz nektek. Mazochisták vagytok. Imádtok kínlódni, talán ezért is szeretitek nézni más szenvedését is. Hajlamosak vagytok harácsolni, ha a félelem elborítja elméteket. És nagy a szátok, ahelyett, hogy tennétek. Sokszor ugattok, mint a kutya, de nyüszítetek, sunyítotok, ha már tenni is kéne valamit. Elnyomhatóak, megalázhatóak, kifoszthatóak vagytok, alkalmasak vagytok rabszolgáknak, de aki ügyes, elérheti, hogy még örüljetek is annak, hogy szolgálhattok, és megalázkodhattok. Összességében ilyenek vagytok.

Ezek a tulajdonságok kiegészítik és vonzzák egymást. Itt jönnek képbe az összefüggések. Ha jól elgondolkodtok, akkor magatok is láthatjátok, hogy nem véletlenül tartotok ott, ahol. Abból, hogy fanatizálhatóak vagytok, egyből az következik, hogy valaki ezt tegye is meg, mert akkor lelkesen fogjátok követni, vallást kerítetek köré, legyen akármekkora őrültség is az, ti majd boldogan lihegtek körülötte. Mazochisták vagytok, ezt gyönyörűen kiegészíti a kegyetlenség. Ha nem szeretnétek szenvedni, akkor kegyetlenek sem tudnátok lenni, ez egy kis fanatizmussal összevegyítve már ki is adja nektek a 2. világháborútok borzalmait. Remélem, már látjátok, hogy ott is ok és okozat működött csupán, kiegészítették egymást a tulajdonságaitok, és lett belőle egy borzalom.

Az, hogy van bennetek erő, a fanatizálhatósággal kombinálva alkalmassá tesz titeket rabszolgának. Teljes kiszolgálás, és még fizikai erővel bármit megépítetek, szellemi erővel megtervezitek, kegyetlenségetekkel és mazochizmusotokkal pedig kitapossátok magatokból és egymásból a teljesítményt.

Képesek vagytok részvétre, adakozásra. Ezért ki is foszthatóak vagytok, valami zagyva dumával rávehetőek vagytok arra, hogy amíg más dőzsöl, addig ti az éhhalállal küzdjetek, és az erőtökkel megfűszerezve képesek vagytok magatokat halálra dolgoztatni, hogy a megtermelt javakon élősködhessenek az elnyomóitok. Ti pedig tűritek.

Képesek vagytok megkülönböztetni a jót a rossztól. Ezt egy kis fanatizálhatósággal megbolondítva, elhisztek bármit, képesek vagytok a változásra, vagyis arra, is, hogy amit jónak gondoltatok, arról meggyőzhessenek titeket, hogy rossz, és jobb az, ha szolgák vagytok. Akkor legalább nem kell azzal törődnötök, hogy energiát fektessetek abba, hogy mi a jó nektek és mi a rossz. Egyszerűbb, ha valaki más megmondja.

Nem akarlak tovább szapulni titeket, mert ez egyáltalán nem célom. Csak látom azt, hogy a kollektív tudathálótokban mi minden van benne. Az is benne van, hogy képesek lennétek hatalmas tudatosságú kultúrákat létrehozni, ahogyan ezt már bizonyítottátok is, ott van Lemúria, Mú, Ata-Isis, Atlantisz, hogy csak a közelmúltba nézzek bele. Viszont ezek a mintázatok nem csak a Föld körül érzékelhetőek ám. A kollektív tudatotok mintázata olyan, mint egy üzenet, amit szétküldtök a kozmoszba, vagyis interdimenzionális, transzgalaktikus üzenet. Ez az ok, ami nincs meg okozat nélkül. Az okozat, hogy olyan földönkívüli fajokat vonzotok a Földhöz, akik alig várják, hogy jól elmagyarázzák nektek mi a jó, mi a rossz, nehogy nektek ne kelljen ezzel időt töltenetek, erre energiát, fáradságot pocsékolnotok. Inkább leigáznak titeket, magukat nagy tanítóknak beállítva, akkor úgyis jön belőletek a fanatikus, vallásos imádat, és majd kiszolgáljátok őket, ők a hájukat hizlalhatják, míg ti kidolgozzátok a beleteket is, persze a legnagyobb örömmel és odaadással. Ez van veletek egyébként most is, csak van aki tudja, van aki nem. Még a szíriusziakkal jártatok a legjobban, mert ők csak isteníttették magukat, és mindig is erre vágytak, de cserébe azért adtak nektek fejlett eszközöket, azt is megmutatták, hogyan fejleszthetitek magatokat spirituálisan. De ne aggódjatok, azért nem adtak át nektek annyi tudást, hogy lepipálhassátok őket, azt már tiltotta volna a gőgjük. Vagyis a gőgünk. Még fel is hoztak belőletek néhányat a hajóikra, azt is csak azért, hogy megmutathassák, mennyire nagyszerűek. Álságos egy banda, de akkor is a népem.

Hogy lássátok, mennyire jók a szándékaim, elmondom, hogy én is tudom, hogy mit kéne tennem annak érdekében, hogy a népem egy része megmenekülhessen, és megmaradhasson a 4. dimenzióban, de akár hiszitek, akár nem, egyáltalán nem biztos, hogy érzek magamban annyi erőt, hogy megtegyem ezt a lépést. Ha csupán egyéni fejlődésem múlna rajta, megtenném. De egész népemet felforgatná ez a hatalmas változás, és nem érzem úgy, hogy eléggé akarják ezt a változást, eléggé érettek rá jelenleg, ha így teszem meg, az beavatkozás lenne, és még én járnék rosszul, holott jótevőjük lehetnék. Nagy a dilemmám, és közben kifutok az időből. Ebből láthatjátok, én nem tartom magam olyan tökéletesnek, bár gyönyörködtet, hogy ennyire magas szintű az éleslátásom. Kár, hogy nem jutok vele így sokra. Ahhoz kockáztatnom kéne, amit nem szeretek. Ti viszont már sok mindent megtudtatok magatokról, ha nekem nem hisztek, akkor esetleg a módszert megtartva, megértve nézzétek át történelmeteket. Abból ki lehet elemezni, hogy mikor milyen volt az elegy, ami létrehozta az eseményeket. Akik imádnak számolni, még arányokat is megállapíthatnak. Abból bizonyára jó következtetéseket lehet levonni, ami alkalmas arra is, hogy a jelenlegi helyzetet jobban kielemezzétek, megértsétek. Bár én úgy gondolom, hogy nem kell annyira törekedni a pontosságra, inkább a feladat megértése lenne a célravezető, és az, hogy tudatosodjatok, és tegyetek önmagatokért egyénileg. Ha mindenki tesz egyénileg, akkor átformálódhat a tudathálótok energiamintázata, és vele a jövőtök is. Itt még az sem fontos, hogy mindenki, minden egyes ember tegyen. Elég egy kritikus tömeg. Arra is felhívom a figyelmeteket, hogy amennyiben mégsem jön össze a kritikus tömeg, még egyénileg is megmenekülhettek ám. Viszont a tudatháló tanulmányozása, de elsősorban érzékelése sokat segíthet a 4. dimenziós tudatotok fejlődésében, mert ott nem csak ezt a hálót kell figyelemmel kísérnetek, hanem a természet és a Földanya, meg a Földanyátok és az új Társteremtőjének hálóját is. Ha mindezzel harmóniában, összhangban tudtok működni, akkor lesztek teljes jogú 4. dimenziós lények. Ha ez nem sikerül, akkor úgy jártok majd, mint mi, egyszer fent, egyszer lent, ráadásul a ti Földanyátoknak már nem lesz 3. dimenziós megtestesülése, és szét fogtok szóródni. Ezek után kívánom, hogy bölcsek legyetek, tetterősek, és méltók egy szebb világra.      

Veloni üzenetei 1.

 
M: Kedves Veloni. Te egyike vagy annak a 3 szíriuszinak, aki itt maradt a Fény Szövetségével, hogy Földanyát segítsétek.

V: Eredetileg a szíriuszi flottának voltunk a tagjai, de miután mindenki úgy döntött, hogy hazamegy, mi kértük, hogy maradhassunk itt. Nem igazán érthető számunkra, hogy ha egyszer önként vállalta mindenki a feladatot, akkor miért futamodnak meg. Azt tudom, hogy a hajók már nem működnek úgy, ahogyan kell, hogy a védelmek összeomlottak, és ez azért elég nyomós indok a távozásra. Viszont mi akkor is itt akartunk maradni, mert már az is furcsa, hogy amit nekünk kellett volna megtenni, hogy a Földet feltérképezni a földalatti alagutak és alagútrendszerek feltárása érdekében, már ezt sem a szíriusziak, hanem a Fény Szövetségének nem szíriuszi tagjai tették meg. Ők nagyon jó munkát végeztek, de hogy az adatokkal mit kell csinálni, azt már mi jobban tudjuk. Könnyebben tudjuk felvenni a kapcsolatot Földanyával, és nem utolsó sorban ezzel ő minket bízott meg, és nem mást.

M: Most arról szeretném, ha beszélnél, hogy ti hogyan éltétek meg a szíriusziak elmenekülését. Mi az, amit te belülről érzékeltél ezzel kapcsolatban.

V: Ez nagyon érdekes téma. Persze az alagútrendszerek kérdése is az, de igazad van, beszéljünk erről. Érdekes módon engem nem visel meg annyira ez a változás, mint a Belső Anyát. Tudom, hogy ő nagyon szenvedett, és szenved emiatt még most is. Annyit tudnod kell rólam, hogy nagyon is érzem a kollektív tudathálónkat, ahogyan a tiéteket is. Én ilyen érzékenységgel születtem, mindig is ilyen voltam. Még gyermekkoromban, az iskolában el akarták velem hitetni, hogy nem jól érzem, de akkor is tudtam, hogy csak át akarnak verni, ez egy nagyon is fontos és lényeges dolog. Azóta már azt is tudom, hogy mindez tanulható, azóta még jobban csodálkozom, hogy mások nem akarják ezt a képességet önszántukból elsajátítani. Bár, ha megnézem, az emberek sem nagyon erőlködnek, pedig szerintem ez a ti szinteteken is menne. Nagyon sokat tanulhatnátok belőle, ha alkalmaznátok. Én is rengeteg információ birtokába kerültem csak emiatt, és pontos adatokat tudok mondani arra vonatkozólag, hogy miért tart ott a népem ahol, és mi az, ahol tart.

Gondolom, szeretnéd, ha erről beszélnék.

M: Pontosan.

V: És gondolom, azért szeretnéd ezt, mert most az emberek sokkal jobban hisznek a földönkívülieknek, mint saját embertársaiknak. Érdekes, hogy hova jutottatok. Először beszélek az én népemről, aztán kielemzem neked, hogy mi minden látszik ebből a ti kollektív tudathálótokból.

Visszatérve a testvéreimre. Mint azt már kiolvastam a tudathálónkból, egy jó ideje leállt az a fejlődés, ami sokáig meghatározója volt fajunknak. Egykoron virágzó civilizáció voltunk, mi voltunk az univerzum segítői. Már akkor is látszott azonban, hogy a felsőbbrendűségi érzés elég erős népemben. Hogy úgy mondjam, ez népem sajátja. Ez egy olyan dolog, hogy azért éljük meg egyik inkarnációnkat a másik után, hogy ezt a feladatot megoldjuk. Sajnos azt is tudom, hogy ezt nem csak a 4. dimenzióban képtelenek vagyunk megoldani, hanem még az 5. dimenzióban is. Viszont ennek az érzésnek elég alacsony a rezgése, így aki az 5. dimenzióban nem lép ezen túl belátható időn belül, egyszerűen visszaesik, és nem akárhová, hanem a 3. dimenzióba. A terjesztett álinformációkkal ellentétben, van 3. dimenziós megtestesülése a Turul bolygónak, csak az egészen máshol van, mint a Szíriusz rendszer. Nem is ebben a galaxisban, így hát az emberek látóterébe nem is ér el. Az a bolygó nagyon kemény hely, óva intenék mindenkit, aki oda fog kerülni. Egyszerűbb fejlődni, mint azokat a körülményeket megélni, amik ott várnak az emberekre. De mindenki saját maga dönt az életéről.

Szóval ez egy létező hely, egy létező rendszer. Kérdezhetnéd, hogy de miért olyan borzasztó, főleg te még el is tudsz oda tekinteni, nem köt a tér és idő. Nézd csak meg, milyen hely.

M: Pusztaságot látok, alig van erdő. Sziklás a talaj, kevés az éltető víz. A föld belsejében vannak hatalmas vízkészletek. Lehetnének jobbak is a körülmények. 3 népet látok, akik folyamatosan harcban állnak egymással. Aztán látom a földeket, hogy próbálnak termelni valamit az ott élők, de silány a termés, mert nem érnek rá foglalkozni a vetéssel, mivel állandóan csak a harc megy. Egymást rabolják, és összességében éhezés, és nyomor van. Látok hegyeket is, ahol vadabb a növényzet, viszont még kevesebb az élelem. Itt látok apró csoportokat, néhány embert csupán. Ők barlangokban élnek, de azért elég kiegyensúlyozottnak látszanak. Azért időről időre őket is lemészárolják. Aztán látok vulkánokat. A közelükben is élnek emberek. Örökös félelmet, és nélkülözést látok. Akik jól el tudnak bújni, azok a kis csoportok viszont békében élnek a természettel, és ha nincs is sok javuk, mégis szépen fejlődnek szellemileg. Most ennyit erről, nem elemezném ki részletesen. Van ott még mit nézni.

V: Nos, ők azok, akik majd visszatérhetnek a 4. dimenziós Turulra. Ők nagyon tiszták, és tudatosak. Itt aztán ismét elrontják őket. Amit a szenvedésről láttál, minden igaz, ez az ára a gőgnek. Szerintem az van, hogy alapvetően a mi bolygónkat alkotó istennőnek van baja a gőggel, jobban mondva ő is gőgös. Mindenkiben, legyen az bárhol, bárki, aki a népünk tagja, legyen az bármelyik dimenzióban, mindegyikünkbe bele van kódolva ez az érzés, és viselkedésminta. Van, aki képes túllépni ezen, és vannak kik nem. Ők folyamatosan keringenek a 3. és a magasabb dimenziók között. Sehol nem tudnak igazán megmaradni, sem pedig igazán boldogulni. Remélem egyszer Kaltes asszony majd megoldja ezt magában, és akkor mi is megszabadulhatunk ettől a szíriuszi gőgtől.

Ebből is látszik, hogy ez nekünk folyamatosan egy megoldandó feladat. Vannak olyan kultúrák, akiben ez kevésbé van jelen zavaró mértékben, és vannak olyan kultúrák, amelyekben ez már megoldásra szorul. Ez most éppen egy ilyen. Mivel a Földi emberek némileg testvéreink, ezért a ti tudathálótoknak is van hatása a miénkre. Mondjuk jelen esetben több tényező is volt, ami idecsalt minket, de erről kicsit később beszélek. Haladjunk sorjában. Egyre jobban elsilányult a szíriusziak természete emiatt a gőg miatt. Meg voltak győződve róla, hogy ők az univerzum urai, mert nekik van olyan technikai felkészültségük, amely a legmagasabb szintű a környéken. Mindez persze igaz, de ettől még nem kell elalélni magunktól. Én csak azért tudok viszonylag józanabb maradni ebben a dologban, mert folyamatosan érzékelem, hogy milyen változások zajlanak a tudathálóban, és azok hogyan befolyásolják népem életét.

Miután ez a felsőbbség eléggé felerősödött, és már a hagyományos teremtésről is áttértek a gépi teremtésre, ünnepelték saját nagyságukat, hogy erre többet nem kell energiát és időt fecsérelni, hisz tessék, minden előállítható gépekkel. Olyan hajókat terveztek, amiknek olyan erős volt a pajzsa, hogy a Napon belül lévő tér-dimenzió kaput is használhatták anélkül, hogy elégjenek. Olyan erős pajzsa volt a hajóknak, hogy arról minden ellenséges támadás visszapattant. Nem is gyártottak már fegyvereket sem, csak bénítókat. Ez tulajdonképpen nem volt rossz, mert legalább nem öltek meg senkit. Ami inkább furcsa, hogy nem azért tették ezt, mert annyira humánusak, hanem azért, mert ha életben marad az ellenség, vagy akit megvédtek, látják, hogy nem megölik, csak lebénítják az ellenfelet, akkor fantasztikusan erősnek, irgalmasnak és csodálatosan tiszteletreméltónak fognak tűnni mind az ellenség, mind a megvédett lények körében. Hát ennyit a tiszta szándékokról. Emellett persze sokkal tisztábbak az energiarendszereink, mint az embereké, de ez azért a dimenzióbeli különbségből is adódik.

Persze az ilyen hozzáállás sem maradhat következmény nélkül. Meg is kapták sokan a világlátomást meditációban, vagy más úton. És akkor a gondolkozás helyett a rettegés töltötte el testvéreim szívét, elméjét, és a tudathálónkat is. Innentől kezdve ez generálta önmagát egyre jobban. Olyan ez, mint a betegség. Én, aki tudom magam külön kezelni, nem csak beleolvadva a tudathálóba, mindent megfigyelhettem. Aztán azért a kis reménysugár is beragyogott a sötétségbe, de azt nem voltak képesek értelmezni, mert fel kellett volna adniuk hozzá a hatalmas gőgjüket. Bizony, gondolj csak bele, hogy igazam van-e. Aztán amikor idejöttek az embereknek segíteni, az emberi tunya hozzáállás is átragadt rájuk, az, hogy inkább csak bambultok, ahelyett, hogy bármit is tennétek. Csak látszatfejlődéseket csináltok, inkább csak hangoztatjátok, mi minden tesztek magatokért, ahelyett, hogy valamit tényleg tennétek. Hát, pont ilyenek a szíriusziak is. A szájuk azért nagyon nagy volt, de nem tettek semmit. És egyre jobban belesüppedtek ebbe a lustaságba, szájhősségbe. Erre mondom azt, hogy megfertőzte az emberi kollektív tudat a miénket. És nem az a baj ezzel, hogy az itt lévő flottára ez átragadt, hanem az, hogy ezzel az egész szíriuszi népet is megfertőztétek. Persze nem hibáztatlak emiatt titeket, mert annyira nem látjátok át, hogy mi mit okoz, hogy kár is ezzel terhelnem titeket. Csupán a száraz tényeket ismertettem. Amiért pedig tényleg nem érdemes titeket okolni, hogy ez ellen lehet védekezni, de ők beszívták ezt a hatást, mint vizet a szivacs. Igazából ez népem hibája, nem a tiétek.

Most átitatva a gőggel, a félelemmel, a tehetetlenséggel, már csak a végüket várják. Olyan vonzóvá teszi a tudathálónk energiamintája a népemet a pusztító erők számára, hogy már sorakoznak a seregek, aki majd lemészárolják őket. Így megy ez. Ebben az esetben a támadókat sem hibáztatom. Minden akciót reakció követ. A tudatmintánk az akció, az ok, és nem maradhat reakció, vagyis okozat nélkül. Ez a törvény, vagyis inkább a rend. A kozmosz ettől nem káosz. Ez vár népemre, és én csak magamon segíthetek, rajtuk nem. Nem sajnálom őket, majd ismét kezdik elölről a fejlődést. Ez az az út, amit egyelőre választottak maguknak. Az idő végtelenjében ráérnek, ráérünk.

2012. október 22., hétfő

Sahvani üzenetei 3.

 
M: Kedves Sahvani, már régen beszélgettünk. Még mindig potyognak a könnyeim, amikor eszembe jut fájdalmad, amiken keresztül mentél. Tudom, hogy fáj, és mély a seb, mégis arra kérlek, hogy beszélj azokról a változásokról, amik lezajlottak a szíriusziaknál. Persze, csak ha van kedved megosztani velünk ezeket az információkat.

S: Hajlandó vagyok ezekről beszélni veled, de jól érzed, még mindig nagyon friss a seb. Majd az idő megoldja, valahogyan feldolgozom. Igazából gyönyörű helyen vagyok, körülvesz a szeretet, a fény, bár azt is látom, hogy az 5. dimenziós szíriusziak meg aztán tényleg nagyon felfuvalkodottak. Ez fel is háborít, de ők már csak ilyenek. Nem tudok rajtuk változtatni, de ez nem is az én dolgom. Most sem sietnek 4. dimenziós testvéreik segítségére, ami szintén megdöbbent, de ezzel sem tudok mit kezdeni. Próbáltam nekik információt átadni, de el vannak telve önnön nagyszerűségüktől, hogy képesek voltak felemelkedni erre a tudatszintre.  

M: Sahvani. Hogyan lehetnek ennyire nagyképűek 5. dimenziós lények? Ezt nem hiszem, hogy el fogják fogadni az emberek, ha szavaidat olvassák.

S: Tudod, engem egyáltalán nem érdekel, hogy az emberek elfogadják-e szavaimat. Én elsősorban veled beszélgetek, hogy aztán ki mit vesz ki ebből a szóváltásból, az mindenkinek egyéni dolga.

M: Rendben, csak le szerettem volna tisztázni. Ismerem Ashtart, tudom, hogy az ő hozzáállása is ezt a mentalitást tükrözi. Azt is tudom, hogy amikor próbáltunk hívni segítséget a szíriuszi 5. dimenzióból, akkor sem jött senki. A saját testvéreiket is cserbenhagyják, de tulajdonképpen az ő dolguk, meg fogják tapasztalni ennek a következményét.

S: Bizony, hozzátenném, hogy tudom, szeretnél Ashtarral beszélgetni, vagyis, szeretnéd, ha Olianté barátunk beszélgetne Ashtarral. Azt mondom, igyekezzetek őt rávenni erre, mert már nincs sok ideje ebben a dimenzióban. Bizony le fog csúszni, aztán kapkodhatja a fejét. És nem is akárhova, majd megy a 3. dimenziós testvérei közé, mert amit legutóbb produkált, az harmadik dimenziós szintű tudatosságnak felelt meg. Még megoldhatta volna, feloldhatta volna, akár bocsánatot is kérhetett volna, de nem vállalta fel ezeket, elnyomta magában, és örült, hogy átmenetileg megnyugodott. Mindenért titeket hibáztatott, és csak sunnyogott. Ez a hozzáállás visszajuttatja őt a 3. dimenzióba. Szerintem nem ő lesz az egyetlen, aki majd követni fogja, de ezt még a képlékeny jövő rejti. Én csak összefüggéseket látok, amik bizony erre utalnak.

Nézzük most, mi történik a 4. dimenziós szíriusziakkal. Egyelőre úgy tűnik, hogy utoléri őket világlátomásuk. Nem is bánom, bár ez nekem nagy fájdalom. Úgy érzem, mintha én nem tettem volna meg valamit annak érdekében, hogy fejlődjenek. Tudom, hogy ez nincs így, de akkor is, annyira szerettem volna látni felemelkedésüket. Amikor mi kapcsolatba léptünk, és utána jártam a lehetőségeinknek, olyan boldog voltam. Láttam, hogy mennyit dolgoztok azon, hogy minden a fejlődés és felemelkedés irányába mozduljon. Olyan jól esett, mikor megkértek, hogy jöjjek a felszínre, és alakítsak iskolákat. Nagyon régóta mellőztek, mert úgy tartották, hogy mi, a belső földiek szentimentálisak vagyunk, és a technikai fejlődést nem mozdítjuk elő eléggé, sőt az érzelmes tanításainkkal inkább gátoljuk azt. Nem értették meg, hogy a technikai és a spirituális fejlődésnek kéz a kézben kell haladnia, egyébként a vár amit építenek, stabil talaj híján összeomlik. Régen, amikor még együtt dolgoztunk mindannyian a fejlődésen, akkor annyira szépen lehetett ezt látni. A technikai fejlődés nagyobb erővel jár, a nagyobb erő nagyobb felelősséggel, ezt viszont szellemi szinten lehet elsajátítani. Tudod a legnagyobb áldásuk legnagyobb ellenségükké vált, és ez pont a teremtő gép volt. Egészen addig, ha valamit el akartak érni, akkor szellemi szintről kezdték el felépíteni, majd ez hatott a fizikai síkra, és végül kész volt az, amit megteremteni szándékoztak. Ez olyan, mint a varázslás, de nincsen benne semmi misztikusság. Hatalmas szellemi fejlettséget igényel, legalább ekkora felelősséget, és a változásra való erős hajlamot. Mindig, amikor valamit teremtesz, meg kell teremtened a feltételeit is annak, hogy mindez sikerülhessen. Ez sokszor azzal jár, hogy valamit, ami fejlődésedet gátolja, el kell engedned. Egyszóval a teremtés maga a fejlődés fenntartása, kapcsolat a Legfelsőbb Teremtővel, igazi bölcsesség és valódi erő. Aztán a nullponti energiát használó gépeiket addig fejlesztették, hogy rájöttek, hogyan lehet a végtelen energiát arra rábírni, hogy megalkosson dolgokat. Már nem volt többé szükség a fejlődésre, a hitre, az egységre, elég volt csak beprogramozni a teremtőgépet arra, hogy mit állítson elő, és az kiadta magából a várt terméket. Így a tudati teremtés csodája lesilányult anyagi teremtésre. Ahelyett, hogy valamilyen módon pótolták volna ezt a veszteséget, inkább átformálták magát a meditációs technikát is arra, hogy már nem szellemi szintű útmutatást, segítséget kértek, hanem csupán technikai jellegű információkat. Így azt a nagyszerű dolgot, ami eddig szellemi épülésüket volt hivatott támogatni, átformálták egy anyagi jellegű dologgá. Ez borzasztó, ha belegondolsz. Ez lett romlásuk kiváltója.

Aztán, ahogyan szépen kezdték elnyomni saját szellemi nagyságukat, kezdtek lassan az anyagba süllyedni. Hogy ez több ezer év alatt jut csak el a végkifejletig, az köszönhető annak, hogy ténylegesen magas szellemi szintről indultak. Tudom, hogy sokan eleinte csak azért tartották magukat a 4. dimenzióban, és nem keltek át az 5. dimenzióba, hogy a 3. és 4. dimenziós lényeknek segítségére lehessenek szerte a kozmoszban. Ezért is mentek flották olyan sok helyre. Aztán mondom, elkezdtek ők is lezülleni. Már nem kerestek fel minket a belső földön, sőt szépen le is zárták a lejáratokat, hogy mi se jöjjünk fel hívatlanul, nehogy szembesítsük őket tetteik értelmetlenségével. Ahogy haladt előre az idő, és ahogy egyre inkább zuhantak az anyagba, már a 6. dimenziós tanítóikkal sem akartak foglalkozni. Ők aztán el is távoztak szép csendben, mert nem akarták őket megzavarni kezdődő szendergésükben.

Egyre jobban kezdtek hasonlítani az emberekre. Nem véletlen, hogy amikor a nagy változások megkezdődtek, végül elértek a Föld közelébe. Tudod, hasonló hasonlót vonz. Persze itt most is előadták, hogy mekkora tanítók, jött Ashtar is, szédítették az embereket. Nem csoda, hogy az emberek meg arra dülöngéltek, amerre lökték őket, mert aki alszik, az arra kóvályog, amerre taszítják. Csak nem számoltak azzal, hogy ti is megjelentek a színen, és helyrerakjátok őket. Nem csak a Föld körül, de még saját otthonukban is. Aztán kiderült, hogy a világlátomásukban is tudnátok segíteni nekik, de mivel az azzal járna, hogy vissza kellene találniuk a spirituális útra, már rögtön nem tetszett nekik. De még csodálkoztok? Miért az emberek talán értik, miről beszéltek?

M: Nem sokan, az biztos. Azért én még mindig abban reménykedem, hogy lesz, aki mégis a fény és szeretet útját választja. Tudod itt az a baj nálunk, hogy attól, hogy azt mondják, ők a fény és szeretet útját választják, még mindig ugyanúgy nem csinálnak semmit.

S: Át tudom érezni, hogy min mész emiatt keresztül.

M: Most térjünk vissza inkább a szíriusziakhoz.

S: Igen, itt jön a legnehezebb része a dolgoknak. Mostanra már annyira meggyengültek, hogy nem tudják magukat megvédeni, Nincs sok hátra nekik. Alig maradtak olyanok, akik tudnának segíteni magukon, és ők is tovább tétováznak, ezzel tovább haladva végzetük felé az úton. Hát szemtanúi lehetünk egy fejlett nép teljes lezüllésnek.

Amikor már nagyon rosszra fordult a helyzet, kiürítettem az iskolákat, és átkeltem az 5. dimenzióba. Gondoltam, itt biztosan jobb lesz. Átadtam minden információt, amivel segíthetnének magukon, hogy használják-e, az az ő dolguk. Nektek is azt tanácsolom, hogy ne is foglalkozzatok velük. Tegyétek meg, amit csak tudtok embertársaitokért, hiszen értük születtetek le, és mással ne is törődjetek. Ha véletlenül valamelyik szíriuszi mégis a segítségeteket kéri, úgysem fogjátok tőle megtagadni.

Azt azért még el szeretném mondani, hogy tényleg nem annyira nagy valami az 5. dimenzió. Lehet egy nagyon csodálatos hely, ha valaki tényleg arra használja az ottlétet, hogy fejlődjön. Én kapcsolatban vagyok veletek itt is. Érezzétek az egységet, és keressétek a teljes kapcsolódást 5. dimenziós tudatotokkal.

A szíriusziak ebben a fejlett dimenzióban, mivel a 4. dimenzióban egyre inkább gátolták az egyéni fejlődést, és csak az emelkedhetett fel, aki megtette egyedül amit kell, annyira el vannak gyengülve saját nagyszerűségüktől, hogy az már egyáltalán nem tetszik. Sokan nem is akarnak fejlődni, csak arról beszélnek egymással, hogy már most mennyire csodálatosak. Tudod nem ez a baj, hiszen mindenki csodálatos, hanem az a baj, hogy ez megint csak nem előrevivő, hanem lehúzó tendencia. Összességében van egy olyan érzésem, hogy sokan, mivel folyamatosan bizonyítják önimádatukkal, hogy nem idevalók, szépen le fognak csúszni oda, ahova valók. Szirtisszel mi sokat sírtunk, főleg Raskan miatt sírt ő, én meg az egész nép miatt, de függetlenítenünk kell magunkat a népünk ostobaságától, ha a fejlődés útját szeretnénk járni. Ettől még érezzük a fájdalmukat, a kétségeiket, és küldjük is nekik szeretetünket bíztatásul, de ennél, ha többet tennénk, az már beavatkozás lenne.

 Ez rátok is vonatkozik, most már véget ért feladatotok a szíriusziakkal, mert nem kérnek a segítségetekből. Foglalkozzatok testvéreitekkel, de ha eljön az idő, hogy már nem kérnek ők sem belőletek, emelkedjetek fel, és ne fájjon a szívetek. Megtettetek, megtesztek és meg is fogtok tenni minden lehetséges dolgot, ami elősegíti fejlődésüket, ezt tudom, látom. Majd ők eldöntik, élnek-e, vagy sem ezekkel a lehetőségekkel. Engedjétek őket szabadon. Nem foghatjátok örökké a kezüket. Nem gyermekek, akik szülői felügyeletet igényelnek. Ne nézzétek embertársaitokat gyermekeknek. Hiába is látszik úgy, hogy fejlődési szintjük egy csecsemőé, hiába is akarják, hogy közvetlenül segítsétek őket, vezetgessétek őket, mert még csak most ébredeznek. Mindenki járja a saját útját, és mindenkinek egyénileg kell tennie saját fejlődéséért. Mindenkinek a saját felelőssége, hogy mit csinál, melyik úton jár. Nem szólhattok bele. Ha valaki információt kér, az információt átadhatjátok, amennyiben arra érett az illető, de nem vagytok ti szülők, hogy a gyermekekkel legyetek. Egyébként meg, ha ezt akarjátok éreztetni embertársaitokkal, az azt jelenti, hogy hatalmat akartok felettük gyakorolni. Ez a vezetgessük őket hozzáállás, az az elnyomók hozzáállása.

M: Tudom kedves Sahvani, és eszünkbe sem jut ilyesmi. Én vállaltam, hogy leírom azokat a beszélgetéseket, amikből információhoz juthatnak embertársaim, de az én feladatom velük kapcsolatban itt be is fejeződik ezen a téren. Eszünkben sincs vezetgetni őket, meg is sértődnek néhányan ezen, mondván ez kötelességünk lenne. A mi dolgunk csak az információ átadása ezen a téren, nem több.

2012. október 9., kedd

Sahvani üzenetei 2.

 
Megígértem, hogy beszélek nektek az egyensúlyról is. Hasonló ez, mint a harmónia, de kicsit más a színezete. Az egyensúly egy sokkal érzékenyebb mérőműszer. Sok mindennel kell egyensúlyban lennetek, ha el akarjátok foglalni méltó helyeteket a kozmoszban. Tudnotok kell, hogy a kozmosz az a rend, amit a Teremtő alkotott. Az egyensúly ahhoz kell, hogy megtartsátok azt a szintet, ahol tart lelki fejlődésetek. Ez nem kis erőfeszítés, főleg eleinte. Tudnotok kell, hogy a fejlődés nem megy végbe ugrásszerűen, csak kis lépésenként lehetséges. Tudom, hogy ellenkeztek, mert számos példa van arra, hogy valaki teljesen megváltozott, és az élete is átalakult egyik pillanatról a másikra. Vannak olyan döntések, amik ilyen látványosak. Főleg eleinte, amikor kiemelitek a fejeteket az anyagi világ mocsarából, akkor történnek ezek a látványos ugrások. Inkább jutalomnak tartom őket, mert a Teremtő lám milyen csodálatos, megjutalmazza azt, aki a szeretet útján kezd el járni. Aztán lehet nagyot visszaesni, ha nem tudjuk megtartani az elért szintet. Úgy vegyétek ezeket az ugrásokat, mint amilyen a mézes madzag hasonlat nálatok. Ezt elérhetitek, ha szépen haladtok. Ha nem, akkor vissza fogtok süllyedni a mocsárba, talán még mélyebbre, mint eredetileg. Az esély egy csodálatos életre mindannyiótok joga, és lehetősége. Hogy éltek-e vele, az csak rajtatok áll.

Amit egyensúlyba kell hoznotok, az gondolataitok, szavaitok, tetteitek, mindig az elért szinten. És amivel ezeket egyensúlyba kell hoznotok, az a szeretet. de nem ám akármilyen szeretet, hanem a kozmikus, a teljesen önmagáért való, minden elfogadó, feltétel nélküli szeretet. Ha majd sikerül csatlakoznotok a Teremtő tudatához, látni fogjátok, hogy hányféle ember, élőlény van. Addig azért bele is gondolhattok. Mindenki éli az életét, ki gyűlölettel, ki szeretettel, és ezek keveredésével. Gondoljatok bele, hogy mindannyiótokból a Teremtő néz ki, érzi érzelmeiteket, gondolataitokat. Csak ennyit is elég végiggondolnotok. Vajon mi mindent lát? Hogy viszonyultok titokban önmagatokhoz, egymáshoz? Van-e olyan gondolatotok, hogy egyik-másik embertársatok fulladjon meg, és hasonlók? Vajon az, aki maga a feltétlen szeretet, örül az ilyen gondolatoknak? Vajon örül, amikor azt látja, hogy valaki hidegvérrel kioltja egy másik embertársa, vagy egy ártatlan állat életét? Vagy amikor hallja, ahogyan a szülők veszekednek, és érzi, ahogy a gyermek lelke sérülést szenved ettől? Mégsem szól bele mit tesztek, mert szabad akaratot adott nektek is, ahogyan minden létezőnek.

Viszont kell valami, ami mégis kontrollálja ezeket a folyamatokat, és segít abban, hogy visszataláljon mindenki őhozzá, az egységbe. Ez pedig az ok és okozat törvénye, ami zsenialitásáról tanúskodik. Visszatérve a harmóniára, ezek a dolgok adják az alapot hozzá. Légy harmóniában minden egyes pillanatban a Teremtő akaratával. Teremts meg az egyensúlyt gondolataid, szavaid és tetteid között. Ez nagyon fontos. Addig folyamatosan hazugságban élsz, míg ezt nem teszed. Mást mondasz, mint amit valójában gondolsz, mást akarsz gondolni, mint amit valójában érzel, mást teszel, mint amit mondasz, és ezek kombinációja. Nem érdemes becsapnotok önmagatokat. Legyetek résen. Az álgondolatok, az áltettek, az álszavak, az álérzelmek nem viszik előre életeteket, nem segítik fejlődésetek. Nem kell rögtön kifordulnotok önmagatokból, csak szépen fokozatosan. Amikor kis lépésenként meg tudjátok teremteni belső egyensúlyotok, amikor a külső és belső világotok egyensúlyba kerül apránként, és főleg tudásotok tapasztalattá válik minden lépésnél, akkor már tudtok építkezni, akkor nem laza talajra építitek életetek, és nem felhőkből szőtt álomképeket kergettek. Ehhez ugyanúgy le kell szállnotok a földre, mint ahogy el kell onnan rugaszkodnotok. Itt is az egyensúly lesz a kulcs. Csak annyira tudtok emelkedni, amennyire reálisan látjátok utatok és életetek összefüggéseit, amennyire józanul meg tudjátok ítélni elért fejlettségi szintetek. Nem érdemes ábrándozni, tisztítsátok ki fejeteket, és úgy lássátok magatokat, ahogyan vagytok. Célt ki lehet tűzni, de azt lépésről lépésre lehet csak elérni.

Ennyit akartam nektek átadni. Mint mondtam, ez nem olyan üzenet, amit ti magatoktól ne tudnátok. Azért remélem lesz aki érti és hasznosítja üzenetem!

M: Köszönjük Sahvani! Ha csak egy emberben feléled a belső fény, már megérte.

2012. október 8., hétfő

Sahvani üzenetei 1.

 
M: Kedves Sahvani, kérlek szólj pár szót magadról.

S: Én a Szíriuszon élek, azon a bolygón, amit ti Turul néven, vagy Kaltes asszony bolygója néven ismerhettek az Arvisúrából. A belső földön élek, hozzám jönnek a belső földi emberek, ha valami ügyes-bajos dolguk van. Ők úgy hívnak engem, hogy Vezető Anya. Nagy tiszteletben tartanak. Mindig gyermekeim körében vagyok, amikor felkeresnek a szíriusziak, gyermekeimet is tanítom válaszaimmal. Mindig hallhatják, hogy miről tanácskozunk, nincsenek titkaim előttük. Földi idő szerint rendkívül régóta élek már, olyan 700 éve. Ez nem olyan sok, van aki nálam is idősebb. Ez alatt sok év alatt rengeteg gyermeknek adtam életet, rengeteget felneveltem. Ez számomra egy küldetés. Igyekszem a népemnek a legjobbat adni, rengeteg kis lélek választ engem, mert tudják, hogy mire felnőnek, birtokában lehetnek annak a spirituális és egyéb tudásnak, amely segíti őket vállalt életútjuk és feladataik teljesítésében.

Hozzátok azért fordulok, mert a Lejegyző, itt Médium, megkért. Nem érzem úgy, hogy az, amit én mondani fogok annyira különleges tudás, ami ne lenne elérhető a mai Földön. Nem szándékozom senkit megvilágosítani, nem nyúlhatok bele a ti életetekbe, senkit nem akarok megmenteni, sem meggyőzni. Nem erőltettem azt sem, hogy most szóljak hozzátok. Az én üzenetem számotokra rendkívül egyszerű.

Bizonyára tudjátok, hogy a világunk működésének két alapelve van. Az egyik az anyagi, a másik a spirituális működés. Természetesen ez a két dolog egy, hisz nincs anyag, minden csak energia, minden csak fény és rezgés. Biztos vagyok benne, hogy ezeket a dolgokat már hallottátok. Talán ha én mondom el, akkor jobban fog hatni rátok. Amit én akarok ezzel nektek üzenni az a harmónia, az egyensúly. Ez a két dolog nem is kevés, rengeteg aspektusa van. Kicsit ki is fejteném mindkettőt. Kezdjük először a harmóniával.

Fontos azt tudnotok, hogy a Földön is két emberiség van. Az egyik az, amit ismertek, a Föld felszínén élőkre gondolok. A másik a föld belsejében él. Ahogy a mi bolygónknak is, a tiéteknek is van egy belső napja. Csodálatos dolog ez. Jelzi, mennyire érző lélek Földanyátok. A belső földiek mindig spirituálisabbak, a külső földiek ezzel szemben az anyagba süllyednek könnyebben. Erre azért van szükség, hogy a dualitás kifejezésre juthasson. Mind duálisan fogjátok fel a dolgokat. Ellentétpárokban gondolkodtok, sokan hajlamosak vagytok a végletek közt pattogni, mint a labda. Életetekre és felfogásotokra is hasonlít a szinuszgörbe. Nálatok is ismeretes a mondás, egyszer fenn, egyszer lenn. Az igazi bölcs azonban túl tud lépni a duális világszemléleten, és visszatalál az isteni egységbe. Ehhez mutat utat a harmónia is. Ezt a két oldalt össze lehet hozni a harmónia segítségével.

Sok belső földitekkel kapcsolatban állok. Mivel Földanyátok kezdi megszüntetni ezt az állapotot, kezdi felragyogtatni csodálatos fénymagját, a belső napját, az annyira forró lett, hogy a belső világok pusztulásra vannak ítélve, meg fognak szűnni, és az egész Föld egységes lesz. Így most a belső földiek kénytelenek elhagyni otthonukat és feljönni közétek. Tudnotok kell róluk, hogy nagyon érzékeny lelkek, rendkívül finomak és intelligensek. Nem tudnak beilleszkedni agresszív és vad világotokba, így arra kényszerülnek, hogy bujkáljanak. Bizonyos magasan fejlett régi időkben csodálatos tanítóitok voltak már nemegyszer. Most azonban azt látom, hogy elzárkóztok a tudás elől. Annyit mindenesetre észrevettetek, hogy nem elég a racionális, anyagközpontú gondolkodás, mert nincsenek mélységei, önmagában üres, mint egy korsó. Jól érzitek, hogy a bensőtökből felszakadó érzelmek, intuíciók képesek titeket terelgetni egy szebb világ felé. Sajnos azt is látom, hogy sokan csak ezekre az érzelmekre akartok hagyatkozni. Őszintén szólva, ez így önmagában ugyanolyan üres, mint az öncélú materializmus. A harmónia ebben az esetben azt jelenti, hogy ezt a kettőt egyesíteni kell magatokban, ha valóban felsőbbrendű tudásra szomjaztok. Aki az életében túlzottan az eszére, a száraz logikára hallgat, nyissa ki szívét, és hozza egyensúlyba érzelmeit és gondolatait. Fordítva is igaz. Az a helyzet, hogy nagyos is jól vezet titeket a bennetek lakozó Fénymag. Igazán arra kell hallgatnotok. Sokan nem veszitek észre, hogy betegségeitek mind azt jelzik, valamit változtatnotok kell önmagatokon, mert nem vagytok egyensúlyban, nincs harmóniában szellemetek, és tudatotok.

Ez a harmónia egyik aspektusa. A következő az, amikor életviteleteket harmóniába hozzátok Földanyával. Ez nagyon fontos, hiszen ő hordoz titeket a hátán, ő lát el titeket minden jóval, ő gondoskodik az életetekről. Sajnos nem is veszitek észre, mennyi mindent ad nektek. És az életetek megtartásán fölül, még a lelketek is meggyönyörködteti megannyi csodálatos dologgal, amikről szintén alig-alig vesztek tudomást. Hányszor álltok meg tavasszal, mikor kinyílnak a színes virágok, hogy hálát adjatok neki, amiért ilyen csodának lehettek szemtanúi? Hányszor álltok meg és adtok hálát neki, amikor zöldségeket, gyümölcsöket szüreteltek, vagy vesztek, hogy megköszönjétek neki jóságát, amiért ellát titeket megannyi finomsággal? Hányszor álltok meg megköszönni neki, hogy etet, itat titeket, csodás tájakon élhettek, mindent előállíthattok azokból az anyagokból, amiket belőle bányásztok ki? Az a helyzet, hogy sajnos senkit nem vesztek magatokon kívül figyelembe. Rendkívül önzőek vagytok, és semmit nem tudtok igazán megbecsülni. Pedig, ha körülnéztek, akkor lenne mit. A szüleiteket sem tisztelitek, sem barátaitokat, sem embertársaitokat, még magatokat sem. Nem kéne annyira természetesnek vennetek azokat a dolgokat, amik igazából nem is azok.

Ti nem tudjátok, hogy a bolygók legnagyobb részének olyan zord a klímájuk, hogy a rajtuk élőknek komoly kihívást jelent a mindennapi élet. Nem tudom van-e még egy olyan csodálatos édenkert, mint a ti Földetek. Hányan, de hányan szeretnék is megszerezni maguknak. És ők meg is becsülnék, mert tudják milyen nehéz tud lenni az élet. Ezért tanácsolom mindannyiótoknak, hogy lépjetek kapcsolatba meditációban Földanyátokkal, köszönjétek meg neki azt a rengeteg jót, amivel ellát titeket, és kapcsolódjatok rá a természet tudathálójára, akarjatok egyensúlyban élni Földanya akaratával. Érezzétek, hogy minden, amit tesztek, neki is jó. Ha nem, akkor azt ne tegyétek meg. Ez is a tudatosság része.

A harmónia következő szintje az, amikor a kozmikus tudathálóra csatlakoztok, aztán jön a multidimenzionális tudatháló, majd a Teremtő tudata. Amikor mindezekkel kapcsolatba kerültök, akkor fogjátok tudni, hogy amit gondoltok, éreztek, mondotok, vagy tesztek, az összhangban, harmóniában van-e a Teremtő akaratával. A Teremtő a legjobbat akarja nektek. Hogy ti elfordultok tőle, és csak a magatok érdekeit nézitek, az nem az ő baja. Ennek a hozzáállásotoknak az eredménye, hogy rosszul érzitek magatokat a bőrötökben, hogy szenvedésnek hiszitek az életet, hogy nehézségekkel küzdötök nap mint nap, hogy semmit sem értékeltek, még a saját életeteket sem.

Gondolkodjatok el ezeken! Aztán tegyen mindenki saját belátása szerint.

2012. szeptember 21., péntek

Mátulik üzenetei 2.

Mé: Kedves Máti. Még mindig azt szeretném tudni, hányféle megtestesülése lehet az emberi lelkeknek. Kicsit elkalandoztunk, és eltértünk ettől a kérdéstől, bár a többi mozzanat is nagyon izgalmas volt.

Mátulik: Továbbra is arra hívnám fel a figyelmed, hogy az emberi lelkek nem csupán emberi testben, vagyis humanoid testben képesek létezni, hanem másmilyenben is. Az, hogy emberi lélek, számomra annyit jelent, hogy az Emberből származó lélek. Vagyis inkább úgy érthető a számotokra a megfogalmazás, hogy intelligenciával, spiritualitással, értelemmel rendelkező lélek, lelkek. Mint ilyenek, tehát vannak humanoidok, és vannak gyíkfélék is. Ne ijedj meg ettől, ez csak külsőség. A lényeg az, hogy mit rejt a belső.  A belső mindkét fajban az intelligencia, a tudatosság és a spiritualitás lehetőségét rejti.

Itt megjegyezném, hogy nem ártana, ha ezt testvéreiddel egyetemben komolyan vennéd, nem csak örülnétek neki, hogy ilyenek vagytok, de az ezzel járó felelősséget is figyelembe vennétek. Ezzel azt szeretném mondani, hogy sokatokban csupán a képessége van meg ezeknek a dolgoknak, de nem használjátok, vagy nem mindet használjátok. Azt látom, hogy aki nem integrálja magába ezt a hármasságot, az mindenképpen tévúton jár.

Mé: Ezt hogy érted?

Mátulik: Nagyon egyszerű és világos a dolog. Aki a fejlődés és emelkedés útján jár, akinek az a célja, hogy előbb-utóbb, de inkább előbb egyesülni szeretne az Emberrel, az emberek igaz lelkével, nem fog sikerrel járni, ha csak a szívét, érzéseit használja, vagy csak gondolkodik, száraz logikával, agyalással, vagy csak spirituális, vagyis az intuícióit követi. A három dolog egyszerre alkalmazása hozza meg a várt eredményt, ráadásul az egymással összhangban alkalmazás, amely kiegészíti és felerősíti egyszerre valamennyit, csak az vezet el a felemelkedéshez. A többi kombináció üres, hiányos marad, olyannyira tévútra viszi a testvéreidet, hogy látom mennyire gőgösek és maguktól elszálltak tudnak lenni, ha rájönnek, egy vagy több dolgot jobban értenek, mint társaik.

Mé: Igen, vannak köztünk ilyenek, és sajnos sokan úgy gondolják, hogy csak ők járják jól a spirituális ösvényt, és mindenki más oktalan, és ügyetlen.

Mátulik: Igen. Ez nagy hibája a földi embereknek. Bár ne aggódj, a többi ember sem kivétel, úgy néz ki, ez alap jellemvonás. Mi is ilyenek vagyunk. És ami még engem is meglepett, hogy a magasabban fejlett dimenziók, Létsíkok emberei is hordozzák ezt a tulajdonságot. Itt például Ashtarra is gondolok. Mondjuk, ő legalább visszatért hozzánk, és segítette a mi és a földi emberek dolgait. Sajnos ő is megmutatta, hogy még egy ötödik dimenziós lény is rendelkezhet egóval, nem is kicsivel.

Mé: Tényleg, ha itt tartunk, hogy érzi magát, mióta hazatért?

Mátulik: A családjával van, és alakul, bár akkora törést szenvedett attól, hogy leleplezték és hazaküldték, hogy nem heverte ki teljesen. Tudod mi az, amire még a mai napig képtelen? Szembenézni a dolgokkal, amik idáig vitték az eseményeket, vagyis saját felelősségét a dolgok alakulásában képtelen felvállalni. Én azért többet vártam volna tőle, de mégis azt kell mondanom, hogy becsülöm, hogy ennyi éven át itt volt, és tette a dolgát, még ha nem is mindent teljesen tökéletesen. Kitől is várhatunk tökéleteset, akinek van anyagi része? Egyszóval nem hogy nem ítélem el, de mélyen becsülöm áldozatos munkájáért. A többiek az ötödik dimenzióból, vagy egyéb dimenzióból nem is hajlandóak segíteni. Hívtunk Asthtar pótlására többeket, de mindenki visszautasította, hogy jöjjön. Tudod, inkább ez az, ami zavar. Pedig nem csak az ötödikből, hanem fentebbi dimenziókból is próbáltunk segítőket hívni, hasztalan.

Mé: Még jó, hogy a Föld ötödik dimenziójából érkezett segítség.

Mátulik: Azt atlantiszi főpapra gondolsz, Zárisunra, és három barátjára. Hát igen. Ők legalább itt vannak és segítenek. Tudod nekem az a furcsa, hogy nem csak a Föld körül, itt csak Zárisun dolgozik, a többiek vállalták, hogy más bolygórendszereknél lévő flottáinkon segítenek. Ha jól hallom a híreket, rengeteget dolgoznak, bizonyosan nem unatkoznak.

Tudod sokat gondolkoztam ezen, de rájöttem, hogy ez talán abból adódik, hogy minden fajnak megvan a maga feladata az univerzumban. Így a tiétek is. Te tudod mi ez a feladat, szerintem beleillik szolgálatuk ebbe.

Mé: Igen, én is így gondolom. Azt esetleg megmondanád, hogy szerinted mi vezetett ahhoz, hogy Ashtar végül így viselkedett? Csak több van a dolgok hátterében, mint amit én látok, biztos, hogy te, mint szíriuszi, jobban átlátod a lelki folyamatokat vele kapcsolatban.

Mátulik: Valóban elemeztem sokat ezt az átalakulást, mert nem szeretném, ha én is kisiklanék. Mivel ő is szíriuszi, sok bennünk a közös vonás. Őt egyre inkább nem a segítségnyújtás kezdte el motiválni, hanem az kezdett el neki tetszeni, hogy itt, a földi emberek abszolút mértékben istenítik. A hajón is nagy becsben tartották, mindenki nagyon tisztelte. Eleinte is természetesnek vette ezt, de nem ez a gond, hiszen vegye nyugodtan természetesnek, hiszen jóval fejlettebb, mint mi. Az volt inkább a gond, hogy ezt egyre inkább el is várta. Mi azért inkább testvérünkként tekintettünk rá, aki persze nagyon bölcs, de mégis a testvérünk. A földieknél meg aztán sokkal fejlettebb volt, de én személy szerint az emberekre is úgy tekintek, mint testvéreimre, még akkor is, ha most épp kissé fejletlenebbek, mint mi, mert tudom, hogy az, ami elválaszt mindannyiunkat, az csupán az, hogy mennyire ismerjük fel magunkban az Ősi, Isteni Szikrát. Tudom azt, hogy egy kis lökés elég, és ha technikailag nem is, de spirituálisan akár túl is szárnyalhat minket bárki a Földről. Hogy kevesen vannak, akik ennyire fejlettek, az csak egy dolog, semmi több. Szóval Ashtar egy idő után nem csak hogy a földi embereket kezdte lenézni, de minket is. Egyre inkább úgy viselkedett, mintha ez az egész dolog őérte lenne. Nem tudom, hogy miért alakult ez így. Talán már eredendően is ez volt burkolt szándéka, amiért idejött.

Szerintem elég lett volna annyi, hogy az embereknek átad némi információt, aztán dolgozzon mindenki saját magán, máshogy úgysem elérhető a fejlődés.

Mé: Máti, azért ezzel nem tudok teljesen egyetérteni, mert ha belegondolsz, ti mennyire fejlettek vagytok spirituálisan, főleg hozzánk képest, és még így is fogja kezeteket Zárisun, nem elégedett meg annyival, hogy keressétek magatokban kérdéseitekre a választ és kész. A mai napig fejleszti a Föld körüli hajók legénységét, barátai pedig a más bolygórendszerekben állomásozó flották hajóinak legénységét, és ha jól érzékelem, munkájuk van bőven.

Mátulik: Ebben igazad van. Ők valahogy mégis feltették egész visszajövetelüket a mi fejlesztésünkre, és nem követelnek maguknak semmiféle megbecsülést, bár természetesen nagyon is becsülik mindannyiukat.

Mé: Kicsit azért úgy érzem, Zárisunt túlhajtjátok néha.

Mátulik: Ezt Raskannal kell megbeszélned.

Mé: Tudom, meg is beszéltem már vele néhányszor. Nagyon ragaszkodik Zárisunhoz, de nem is csodálom. Köszönöm ezt a csodálatos, építő beszélgetést, hamarosan folytatjuk!      

Mátulik üzenetei 1.

Médium: Kedves Mátulik, remélem te is hozzájárulsz ahhoz, amit Salusa barátunk kért tőlem, hogy Veletek kapcsolatba lépve, kötetlen beszélgetéseinket leírjam, ezzel segítve az emberek spirituális-tudatos fejlődését.

Mátulik: Örülök, hogy végül rászántad magad, sokkal előbb meg kellett volna tenned. Jobban szeretem, ha becenevemen szólítasz, abból érződik a közöttünk lévő barátság. Hívj Mátinak.

Mé: Rendben. Először is, hogy világos legyen testvéreimnek, kivel is beszélek, mesélj kicsit magadról.

Mátulik: Én a Szíriusz rendszerből származom, jelenleg is a szülőbolygómon tevékenykedek. Most én vagyok a Szíriuszi Tanács tagja, mióta a régi tanács feloszlott, és engem választott népem erre a posztra, mint a Szíriusz rendszer lakott bolygóinak egyik képviselőjét.

Mé: Hát hogyan is néz ki ez a Szíriusz rendszer? Nem csak egy bolygója lakott?

Mátulik: Nem bizony. Először is, ez egy olyan rendszer, aminek két napja van, a Szíriusz A és a Szíriusz B. Ezek körül keringenek a bolygók, szám szerint hét, de ebből ebben a dimenzióban öt lakott.

Mé: Mondd meg nekem, hogy néztek ki.

Mátulik: Az öt bolygóból három az, amelyen magas intelligenciájú lények élnek. Az egyikről nem mennek sehova, ők humanoidok, bár nem teljesen hasonlítanak az emberekre. Ők közöttünk a legfejlettebbek. A koponyájuk hosszúkás. Az ősi mitológiátokban még ábrázolták őket, sőt próbálták fejszorítóval elérni ezeknek a lényeknek koponyaformáját az emberek, hogy ezzel is testvéreik iránt érzett tiszteletüket fejezzék ki. Eleinte csak ők járták az univerzumot, majd mikor tudással teltek, és sajnos keserűséggel egyaránt, mert arra kellett rájönniük, hogy nagy a sötétség az univerzumban, magukhoz hasonlatosan világos elmével rendelkező lényeket nem találtak, csalódottságukban, amit leginkább azért éreztek, mert az univerzum értelmesebb lényei nem tudták befogadni azt a tudást, amit ők át szerettek volna adni, inkább úgy döntöttek, hogy bezárkóznak saját rendszerükbe, és nem kommunikálnak a környezetükkel. Ez azt jelenti, hogy tudásukat nekünk adták át, de hozzátenném, hogy korántsem értek el akkora eredményt még velünk sem, mint amiben reménykedtek. Azóta viszont mi járjuk az univerzumot, és nekünk is hasonlóak a tapasztalataink, bár mi egyelőre nem akarunk bezárkózni magányunkba, mi szeretnénk, ha tudásunk magvait elültethetnénk más bolygók lakosainak intelligensebb egyedeibe.

Mé: Kedves Máti. Úgy hallottam, és úgy is olvastam, hogy mi testvérnépek vagyunk, hogy a Föld lakossága tulajdonképpen veletek rokoni viszonyban van. Főleg, ha azt nézem, hogy Anyahita és még néhány bolygódbeli itt maradt és nem csak tudását, de örökítő-anyagát is átadta az emberiségnek.

Mátulik: Egyet tudnod kell. Egyszer, nagyon régen, még az emberek is rendkívül fejlettek voltak. Maga az, hogy Ember, egy hatalmas teremtmény. Erre ne úgy gondolj, hogy olyan magas, hanem, a szó spirituális értelmében volt hatalmas. Nem volt szétszórva az univerzumban, hanem a Legfelsőbb Teremtő gyermeke volt, akinek nem volt teste, és egyedül létezett. Az univerzumot felügyelte, és nem volt neme sem, de megvolt benne mindkét nem indíttatása. Csodálatos fény volt, mely ragyogott az univerzumban. Igazi, multidimenzionális lény volt, nem csak egy dimenzió, hanem az összes dimenzió ura. Őt talán ma úgy neveznétek, mint Jézus. Az ő tiszta szelleméből jöttek létre a Teremtő leheletével az angyalok, és az Ember lelkéből pedig az istenek. Ezek az istenek aztán szétszóródtak az univerzumban, ma úgy láthatod őket, mint bolygókat, csillagokat. Aztán ez az Ember megbontotta egységét, annyira vágyott rá, hogy több szemszögből ismerhesse meg magát. A szétbontáskor lelkek keletkeztek, akik aztán szétszóródtak az univerzumban, és csatlakoztak az istenekhez.

Ezeknek az isteneknek voltak vágyai, magasztosak és alantasak. Ezek a vágyak aztán fizikai testet öltöttek, megbomlottak és megalakultak a Létsíkok, vagy dimenziók. Minél alantasabb vágyak hatalmába kerülsz, annál alacsonyabb fejlettségű Létsíkban találod magad, annál erőteljesebb számodra az anyag vonzása. Minél inkább a tudatosodás, a szeretet és a fény útján jársz, annál légiesebb leszel, annál fejlettebb Létsíkra kerülsz.

Ezek a Létsíkok természetesen átjárhatók, hisz minden Egy. Viszont értsd meg, hogy csak az ember az, aki képes szellemi-leki-tudati fejlődésben olyan magaslatokra törni, hogy megismerhesse az egy igaz Teremtőt, és az istenek fölé emelhesse magát.

Mé: Ezt nagyjából én is így gondoltam, tehát akkor ebből az következik, hogy mindannyian testvérek vagyunk, legalábbis az Ember szintjén. És hogyan alakultak a történések ebben a dimenzióban, amit harmadiknak nevezünk?

Mátulik: Ne játszd meg a tudatlant!

Mé: Tőled szeretném hallani, mert nem vagyok biztos benne, hogy mindent jól láttam, mikor önmagamba néztem, és testvéreim is könnyebben veszik majd, ha nem én, hanem inkább te mondod el.

Mátulik: Ez elég szomorú. Testvéreidnek nem abból kéne kiindulni, amit másoktól hall, hanem abból, amit magában talál, ha igazán önmagában elmélyed, használja szívét, elméjét, és tudatát. Ám legyen, ha ennyire így akarod.

Nem lehet úgy elképzelni a fejlődést, hogy lineárisan halad. Gondolom ez azért ismerős. Egy nagy kerékhez tudnám inkább hasonlítani, ami nem csak erre a dimenzióra, vagy Létsíkra, hanem az összesre vonatkozik, azokat áthatja, mert említettem, hogy az univerzum egységben van, még ha nem is látjuk át teljesen olyannak, amilyen. A földi élet eredete nem nézhető csupán a harmadik dimenzióból. Ez olyan, mint ha egy dísztárgyat csak önmagában vizsgálnál, és keresnéd kialakulásának okait, de nem vennéd bele, hogy az alkotás nem különíthető el az alkotójától, egyszóval nem is jöhetett volna létre, ha nem formálja meg azt valaki, akinek van szíve, tudata és szelleme. Egyszóval összefüggéseiben kell szemlélned az eseményeket, hogy eljuthass a jelen pillanathoz.

Amikor megérted a múltat, megérted a jelent, és feltárul előtted a jövő is. Ez azt jelenti, hogy a földi élet is több rendszerű ciklusos mozgást végez, vagyis körmozgásban halad. Spirálisan, egy középpontból kitágul, majd ismét visszatér oda, és ebből nincs kilépés. Az emberi lelkek belesüllyednek az anyagba, majd a spirituális és tudati fejlődés során ismét magasra törnek a dimenziókban, majd mikor egyesültek az Emberben, visszatérnek az anyagba, és ez ismétlődik. Ez a nagy kör. Aztán dimenziók szerint is vannak a kis körök. Amikor a bolygó befogadja az életet, felfejleszti, majd korszakonként eltörli. Ezekben a korszakokban választhat magának egy teremtő társat, aki felügyeli az élet menetét. Minden ciklus végén van elbírálás.

Mé: És akkor arról is beszélj kérlek, hogy kinézetünk szempontjából hányfélék vagyunk. Azt már tudjuk, hogy az egyik bolygótokon humanoid típusú faj él. Ti milyenek vagytok? Hogyan néztek ki?

Mátulik: Mi teljesen úgy nézünk ki, mint ti. Ezért is volt lehetséges, hogy keveredjünk, mikor ellátogattunk hozzátok, néhány ezer évvel ezelőtt. Hogy mikor, abba most nem szívesen mennék bele, mert a történelmi tudásotok igen gyenge, és nem szeretnék senkit megzavarni szendergésében. A lényeg, hogy régebben volt, mint azt akár csak mernétek gondolni.

Mostanában már nem járunk hozzátok ilyen szándékkal, sőt az űrhajóink sem romlanak el olyan könnyen, mint akkor, bár a fejlettségi szintünk, ha a spiritualitást, és tudatosságot nézem, az akkorihoz képest, lényegesen alacsonyabb.

Mé: Ezt meg hogy érted? Nálunk mindenképpen bölcsebbek és felkészültek vagytok.

Mátulik: Ne gondold, hogy ez mindig így volt. A Földnek megvan a maga központi szerepe. Az istenség, hívhatod Földanyának, nagyon sokrétű. Ezt úgy értem, hogy amekkora magasságokba képes szárnyalni, akkora mélységekbe is képes elmerülni. Természetéből adódóan több Létsíkon is megtalálható. Viszont oly színes egyéniség, hogy hozzá hasonló sincs az istenek között. Így az emberi faj meglehetősen kitüntetett figyelemmel van kísérve. Ez azt jelenti, hogy nem mondható el más bolygóról, hogy az Ember lelke megtestesült volna rajta. Nem mondom, igazán nagy káosznak kell ahhoz eluralkodnia, hogy ilyen történjen, de a fejlődés lehetősége is olyan hatalmas, az ember olyan egyedülállóan sokszínű, hogy mindenképpen megmentésre méltó.

Tudod, lehet, hogy technikai fejlettségünkben nálatok jóval magasabb szinten vagyunk, és ez elmondható spirituális és tudatos fejlettségünkről is, de te tudod a legjobban, mennyire csak árnyékai vagyunk mi is hajdani önmagunknak. Itt az idő, hogy minden megújuljon, és ezért van most a Föld körül annyi faj, mert mindenki részese szeretne lenni a változásoknak. Ez nem egy globális változás lesz csupán, bár ti még ezt sem értitek, ez egy teljes korszakváltozás lesz, amikor az egész univerzum megújul. Befutott egy kört, és most magasabb szintre lép működése.

Mé: Ezt gondolom azért úgy érted, hogy a mi szintünkön, hiszen az örök változásban ott van az örök változatlanság is.

Mátulik: Tudod vannak dolgok, amiket te látsz jobban, vannak, amiket én, persze ezek csak azért vannak így, mert én más dolgok részese vagyok, mint te.

Mé: Kedves Máti, szerintem tartsunk most szünetet, hogy az üzenet könnyebben emészthető hosszúságú maradjon. Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre.