M: Amikor elkezdtem leírni ezt a beszélgetést, még nem tudtam, pontosan mi fog ebből kibontakozni. Dilemmáztam, vajon megosszam-e veletek is, mert alapjaiban rengetheti meg a szíriusziakba vetett hitet. Azt is tudom, hogy esetleg kifakadhatnak azok, akik személyes, fizikai kapcsolatba kerültek már a szíriusziakkal. Mégis úgy gondolom, ez egy nagyon fontos beszélgetés, nem véletlenül írtam le. Nem minden beszélgetésemet szoktam rögzíteni, amit akár a Legfelsőbb Teremtővel, akár magasan fejlett galaktikus testvéreimmel, akár Földanyával, vagy Zilonnal folytatok. Legyen ez egy példa arra minden egyes ember számára is, hogy hova lehet jutni különböző tudatossági, szellemi utakon. És legyen példa arra is, hogy kell-e elvakultan hinni bárkiben, bármiben?…
M: Kedves Veloni, mondd, miért kerestél meg?
V: Szeretném, ha végre nyíltan beszélnénk a szíriusziakról. Nem tetszik az eddigi hozzáállásotok. Bárkivel beszélgetsz, mindig utaltok ránk, megy a példálózás, még Sahvanival, meg velem egészen jól kifejtettük ezt a témát, de összességében, amikor mással is szóba kerül népem, akkor nagyon furcsa érzések fognak el. Nem tudom pontosan, jó, vagy rossz-e az, hogy állandóan szóbahoztok minket. Én azt szeretném kérni, hogy inkább beszéljük meg ezt nyíltan.
M: Veloni, pontosan mire szeretnél még kitérni? Mi az, ami nyomja a lelked ezzel kapcsolatban? Zaklatottnak tűnsz, de sajnos így nehéz ám átvenni tőled az üzenetet. Próbálj megnyugodni, és koncentrálni, mert így csak egy hatalmas gondolat és érzésmasszát veszek, amit nem tudok értelmezni.
V: Igazad van, zaklatott vagyok mostanában. Egyre jobban félek, nem tudom, mi is lesz velünk. A társaim is egyre inkább zavarodottak. Attól félek, hogy követni fogjuk népem nagy részének példáját, és legközelebb már nem tudunk így beszélgetni. Attól félek, rettegek, hogy amikor elmegyek pihenni, és elalszom, vajon mire ébredek? Hol leszek? Még mindig az űrhajón, vagy már a 3. dimenziós Szíriuszon (Turulon)? Rettenetes érzés, és azt is érzem, hogy egyre esik az energiaszintem. Vajon, még meddig tudunk itt maradni?
M: Most már konkrétan látom kétségbeesettséged. Ha gondolod, és szeretnéd, megpróbálhatok segíteni neked. Nos, mit döntesz? Ülj le, és gondold végig, megvárom. Melyik utat választod?
V: Először el szeretném mondani, hogy mennyi kellemetlen érzés gyűlt össze népemben, mert úgy érzem, hogy csak bolondnak néznek minket az emberek, vagy el sem hiszik, hogy milyen kínokat élünk át valójában. Azt mondtam, engem nem érint mélyen népem visszaesése. Azt hittem, akkor még tudtam magam tartani, de most már teljesen eluralkodott bennem a kétségbeesés. És azért gondold meg, hogy azóta, mióta erről beszéltünk, milyen hatalmas, és rettenetes dolgok történtek. Rengeteg szíriuszi hagyta el a 4. dimenziót, és esett vissza a 3. dimenzióba. Ha már csak ezt nézed, elképzelheted, hogy mekkora változások álltak be a kollektív tudatunkba. Persze, hogy ez már sokkal nagyobb hatást vált ki belőlem, mint amíg csak Raskan hajója, és pár hajó legénysége veszett oda. Ami itt még említésre méltó, hogy ők eltávoztak a fizikai síkról, és átkerültek a köztes létbe, amikor lelkük értékeli, mi is történt, mit hibázott, mit csinált jól, aztán elkezdi megtervezni az új megtestesülést.
Ehhez képest, a napokban, fizikai testtel együtt estek le milliók a 3. dimenzió rideg világába. Innen ered az én félelmem is. Ha csak Ashtarra gondolok, mert őt sokan ismerik közületek, akkor csak azt tudom róla mondani, hogy ez az átmenet egyszerűen szörnyű, igaz, hogy ő az 5. dimenzióból esett alá, neki még borzalmasabb lehetett, és vele együtt 5. dimenziós testvéreimnek is. Éreztem mindent, nem csak vele kapcsolatban, sőt én a saját, 4. dimenziós testvéreimmel kapcsolatban jobban éreztem a dolgokat, mert ők közelebb állnak hozzám, mint Ashtar. Éreztem, hogy elhatalmasodik rajtuk a félelem, aztán egyre sötétebbé válik az energiaburok körülöttük. Ahogyan ez történik, úgy nő szívükben a bűntudat, a rettegés, már majdnem megzavarodtak, olyan erősek voltak ezek az érzelmek. Aztán a gyönyörű fénytestük egyre inkább megkérgesedett, és kezdett elsötétülni. Ahogyan ez a folyamat már egyre erősödött, egyszer csak elvesztették a látásukat. Mintha egy sötét alagútba kerültek volna, és egyre csak zuhantak. Mintha egy hatalmas sziklafalról estek volna alá, a mélybe. Aztán a becsapódás elmaradt a fizikai szinten, de lelki szinten nem. A Lelkük belevágódott kemény, fizikai testükbe, és mikor a hányinger, a szédülés kicsit alábbhagyott, és fel tudtak nézni, akkor egy hűvös, de ettől még elég szép helyen találták magukat. Nem vesz körül semmit az a ragyogó fény, ami eddig minden élőt övezett. A lélek vacog a szívekbe bújik, és keresi az elveszett fényt. A hely nem csúnya, növények nőnek mindenfelé, de kopárak a hegycsúcsok, fehér sapka van rajtuk. Aztán egyszer csak megérezték, hogy kiszáradt a szájuk. Nem is értették, mi történik velük, soha ennyire még nem voltak szomjasak. Tudod, itt mi nem pusztán a táplálékból vesszük fel az életben maradásunkhoz szükséges vizet, tápanyagokat, vitaminokat, ásványi anyagokat, hanem közvetlenül a fényből, akkor is, ha ez sokunknak természetes.
Láttam, hogy ez egyáltalán nem természetes a 3. dimenzióban. Idő kellett nekik, mire rájöttek, hol találhatnak vizet. Abból ittak, de fájt, ahogyan lenyelték, annyira érdes volt. Kétségbeesésükben keresték társaikat. Aztán találtak egy csoport szédelgő embert, szíriuszi embert. Mind rettenetesen néztek ki. Elveszett arcuk gyönyörű szimmetriája, egyszerűen koszosak, és csúnyák voltak. Rájöttek, hogy nem működik a telekommunikáció. Mi évmilliók óta nem beszélünk egymással, mert mindig is működött a telepátia. Sokkal könnyebb egy komplex értelem és érzelemcsomagot átadni, képekben kommunikálni. Nem emlékszik senki a nyelvünkre. Nem vagyunk képesek kifejezni magunkat, ettől még kétségbeejtőbb a helyzetünk. Fogalmam sincs, mi lesz így velük. Azt látom, hogy sokan sírnak. Némelyek, mint a bolondok, csak lézengenek. Van, aki élelmet keres, de még azt sem tudják, melyik bogyó ehető, melyik nem. Nem tudom mi lesz így velük, és nem tudom mi lesz így velünk. Most talán már érted, miért növekszik bennem is, és társaimban is a félelem.
Igen, kérlek, hogy segíts nekünk, mindannyian kérjük, hogy valahogyan vezess ki minket ebből a válságból, legalább hármunkat, hogy ne jussunk testvéreink sorsára. Annyira nyomasztó most kollektív tudatunk, annyira félünk, és kétségbe vagyunk esve, hogy mi lesz velünk. Ha rajtunk múlik valami, akkor azt megtesszük, csak mutass irányt, mert ebben a helyzetben még gondolkodni sem tudunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése