M: Kedves Szemireg! Annyira örülök, hogy ennyire messzire jutottál a fejlődésben. Nem is gondoltam volna, mikor először találkoztunk, hogy idáig érsz ebben. Mondd, hogy csináltad mindezt a csodás átalakulást. Annyira érettek, világosak az üzeneteid, mintha nem is te mondanád, ha régi énedet nézem.
Sz: Tudod, amikor először találkoztunk, még azt sem gondoltam volna, hogy egyáltalán elindulok majd ezen az úton. Az is új volt számomra, hogy egy Földlakóval beszélgethetek. Akkor hirtelen azt gondoltam, mind ilyenek vagytok. Nem is tudom, talán az indított el, hogy láttam, valami olyan hatalmas szeretet sugárzik belőletek, belőled és a társadból, hogy arra vágytam, hogy megismerjem ennek az okát. Persze, azért hozzátok sodort a sors is, bár most már tudom, hogy ilyen nincs, csak a saját tudatalattim vette a jelet, hogy rég dédelgetett álmom egy nagyobb fejlődésről, most valóra válhat. Nem gondoltam volna, hogy egy földi ember fog ebben segíteni. Most már azt is tudom, hogy konkrétan kik vagytok, de akkor még csak azt tudtam, hogy a Földön éltek, és emberek vagytok.
Azt is láttam, hogy az akkori Fény Szövetsége képes a szeretet erejével sokkal nagyobb védelemben részesíteni minket, mint a mi, legfejlettebb fegyvereink, és bénító sugaraink. Egyszerűen csodálatos volt, hogy csupán a szeretet mire képes. Akkor már tényleg úgy döntöttem, hogy szeretném én is ezt az utat járni, aztán majd kiderül meddig jutok, miket tapasztalok. Eleinte furcsa volt, és bizony kicsit rosszul is esett, hogy amikor előadtam kérdéseimet, azokon nevettek a szíriusziak. Ezek a kérdések nálunk évmilliárd óta szokásban vannak, vagyis inkább évmilliárdok alatt kialakult világnézetünket, szokásainkat tükrözték. Mi akkor így láttuk a világ működését, ez volt a mi tudatossági szintünk. Most már tudom, hogy akkor ez miért tűnt humorosnak, és az is világossá vált, hogy ahogy akkor is éreztem, hogy nem bántásból mulatnak, úgy most már tudom is, hogy tényleg nem a bántás volt a motiváció, csak az értetlenség, hogy hogyan lehet így hozzáállni egy olyan csodálatos dologhoz, mint a kozmosz.
Amikor az embereket jobban szemügyre vehettem, akkor döbbentem rá, hogy bizony nem mindenki olyan fejlett mint ti, sőt alig vannak olyanok, akik hasonló szinten vannak. A legtöbb ember abszolút mértékben álomvilágban él. Ők még inkább viccesek lehetnének, ha megnyilatkoznának fejlett tudatosságú körökben, bár a mostani tapasztalatim szerint inkább tragikus, mint komikus a helyzet, a tudatossági szintje az embereknek, és a felelősségérzetük. Egyre inkább találkozom ezek hiányával, ahogyan egyre kevesebben vagyunk itt a Föld körül. Még szerencse, hogy Földanya egy különálló, intelligenciával, tudatossággal bíró lény. Azért leginkább egy bolygót látok, de amikor kapcsolatba kerülök vele, akkor érzem már az istennői energiákat, és akkor nem egy bolygó jelenik meg előttem, hanem valami csodálatos lény. Ha népembeli lenn, biztosan vágynék szerelmére, bár tudom, hogy tudatossági szintünk olyan nagy mértékben tér el, hogy nem lennék méltó szerelmére.
M: Van kedved megosztani velem, hogy milyen volt az első élményed Földanyával kapcsolatban? Mármint milyen volt az, amikor igaz önvalójával találkoztál?
Sz: Természetesen szívesen beszélek erről, ez az élményem maga volt a csoda. Jó is, hogy felhoztad, így könnyebben viselem most a támadásokat. Nagyon tetszik ez a védelmi rendszer, amit létrehoztatok, kicsit szusszanhatok, erre az élményre gondolni meg olyan jó.
Az úgy történt, hogy Zárisun meditáltatott éppen minket. Aznap már vagy negyedszer ültünk le, igazából már nem sok kedvünk volt hozzá, de annyira mondta, hogy valami különlegességgel készült, és tetszeni fog, hiába vagyunk fáradtak. Tudod azért itt megemlíteném, hogy nem csak a meditációkkal foglalkoztunk ám, hanem folyamatosan olyan tanfolyamokra is jártunk, ahol megtanulhattuk kezelni a magasan fejlett szíriuszi technikákat, gépeket. Összefüggéseket tanultunk az energiák és a mechanika között, hogyan tudunk lehívni fontos technikai megoldásokat, gépterveket meditáció segítségével, szóval már szitává meditáltuk az agyunkat, meg Zárisun a szellemi fejlődésünkről gondolkodott, mindenféle szituációkon kellett meditálnunk, hogy szerintünk egy-egy kilátástalan helyzetből hogyan lehet úgy megmenekülni, hogy a legkisebb károkat szenvedjük és okozzuk, lehetőleg minél szeretetteljesebben megoldva a problémát. Aztán ezek a szituációk egyre durvultak, ahogyan növekedett tudatosságunk. Aztán mire végigelemeztük, hogy mi a jó a megoldásainkban, hol mit nem vettünk figyelembe, nem volt egy könnyű menet. Tudom, hogy így akarta pótolni a tapasztalatokat, és arra próbált minket edzeni, hogy majd a gyakorlatban is könnyebben megtaláljuk a lehető legfényesebb megoldást.
Visszatérve első élményemre Földanya igaz önvalójára, ez egy igen csak kicsavaró nap utolsó meditációja volt. Leültünk körbe, Zárisunnal. Ő is körvonalban ült, mint közülünk egy. És akkor szépen elvezetett minket egy olyan helyre, ahol teljesen sötét volt. Egy apró kis fényszikra sem világított. Aztán erre a helyre behívta Földanyát. Egy pici pont elkezdett halványan derengeni. Aztán különös érzés fogott el, éreztem, hogy a szívem egyre közelebb húzza ezt a kis fénypontot, összekapcsolódott vele, és éreztem a szeretetét. Olyan volt, mint egy szűzlány, olyan ártatlan, tiszta, és érintetlen. Aztán egyre jobban összefonódott szeretetszálunk, és ő kezdett egyre jobban kinyílni. Minden egyes tulajdonsága fokozatosan körvonalazódott, és a kép is egyre színesebb lett. Már remegtem, minden porcikámból sugárzott a szeretet, egymást erősítettük. Valami fantasztikus fényjáték indult el, mintha pulzált volna a teste, ami persze nem volt, mert csak egy nagy fényes energiát láttam magam előtt, még csak nem is gömböt, de valami csodálatos volt. Elkezdtek potyogni a könnyeim meghatottságomban, és akkor hirtelen meg is szólalt. Hangja olyan volt, mint ezer csengettyű, de mégis tiszta, és érthető, tökéletes összhangban csilingelt, a lelkem legmélyéig hatolt, azt rezgésbe hozta, és felszakadt belőlem egy érzés, hogy SZERETLEK! Ezt kiabálta lelkem, egyre hangosabban, a szívem is egyre gyorsabban dobogott, aztán hirtelen minden elcsendesült, csak azt éreztem, hogy ő is szeret engem és ebben a boldog érzésben úsztam vele.
Amikor már kezdett tisztulni a fejem, és jobban láttam őt is, nem csak a túláradó érzelmek közt hánykolódtam, akkor beszélgettünk. Elmondta, hogy kéri a segítségemet, abban, hogy zavartalanul tudjon fejlődni. Elém tárt rengeteg történelmi képet az emberiség fejlődéséről, és azt is láttam, és éreztem, hogy most mennyire megkínozzák az emberek. Ekkor már mély fájdalmamban sírtam. Megígértem neki, hogy amit csak kér, megteszem, feltéve, hogy ténylegesen a fejlődését szolgálja, és addig nem hagyom magára, míg az átváltás meg nem történik. Biztosítottam arról is, hogy az emberek fejlődésébe nem nyúlok bele, de önmagam egyre inkább fejlesztem, hogy jobban érthessem szándékait, hogy valódi összefüggésekben tudjam szemlélni a dolgokat. Aztán fokozatosan visszatértem jelenlegi testembe. De Földanya továbbra sem távolodott el tőlem, most is ott él a szívemben, és igyekszem folyamatosan figyelni, hogy mit szeretne. Azóta a kapcsolatunk állandósult. Egyébként mindannyian, akik akkor ott meditáltunk, hasonló élményben részesültünk, hasonlóan csodálatos volt minden, és mindannyian a mai napig is ápoljuk szívünkben Földanyát. Lessük kívánságait, figyelemmel követjük személyes fejlődését, és az emberek fejlődését is. Így működig most kapcsolatunk. Mi azóta is folyamatosan megteszünk mindent saját fejlődésünk érdekében. Sok dologra már mi magunk is jobban rálátunk, már tudjuk, hogy mik azok a dolgok, amikre szükségünk van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése